Aktuális

Roman Kvasnica: A vádlottak bűnösök, csak ezt még bizonyítanunk kell

A meggyilkolt Martina Kušnírová édesanyjának jogi képviselője, Roman Kvasnica úgy véli, a speciális bíróság lóhalálában lezavarta a pert, és több fontos bizonyítékot is figyelmen kívül hagyott. Ezek csak abban az esetben kerülhetnek újra terítékre, ha a legfelsőbb bíróság visszaadja az ügyet újratárgyalásra.
Vrabec Mária

2020. szeptember 23. 13:16

téma

A nyilvánosságot megdöbbentette az elsőfokú ítélet. Jogi szempontból is érthető ez a csalódás?

Minden bíróságra kerülő ügyben számolni kell a feleknek azzal, hogy a szenátus számukra kedvezőtlen ítéletet hoz. Most ez történt, és az ítélet nemcsak a nyilvánosságot, hanem mindenekelőtt a meggyilkolt Ján Kuciak és Martina Kušnírová szüleit lepte meg. Sokkal könnyebben fogadták volna, ha a bíróság meggyőzően és logikusan megindokolja a döntését, de ez nem történt meg. Több bizonyítási eljárást is elhanyagolt, amelyek hiánya végzetesnek bizonyult.

Például?

Azokról a szöveges üzenetekről volt szó, amelyekben a vádlott Marián Kočner arról írt egy ismerősének, nagyon vulgáris kifejezést használva, hogy agresszív módszereket fog alkalmazni Ján Kuciak ellen. Továbbá a bíróság figyelmen kívül hagyta azokat az SMS-eket, amelyeket Marián Kočner az előzetes letartóztatásból Peter Tóth tanúval váltott, holott pont ezek tartalma győzte meg Peter Tóthot arról, hogy Ján Kuciak meggyilkolását Kočner rendelte meg. Javasoltam, hogy a bizonyítékok közé sorolják be azokat a Ján Kuciak megfigyelése során készült felvételeket, amelyeket a Marián Kočner villájában tartott házkutatás során előkerült USB-kulcson talált a rendőrség. A bíróság ezt elutasította, csakúgy, mint az Alena Zsuzsová által 2018. február 22-én küldött, fogfájásról szóló üzeneteket.

A bíróság közben a bizonyítékok hiányával érvelt. Lehet, hogy az ügyészség is elmulasztott valamit?

Az ügyészségnek következetesebbnek kellett volna lennie a bizonyítási eljárást illetően, de a Kuciak-nyomozócsoport feloszlatása miatt több bizonyítékot csak akkor kapott meg, amikor már nem tudta használni. Ez érvényes az ítélethirdetés előtt pár nappal előterjesztett 65 oldalas bizonyítékra is. Itt az a legnagyobb gond, hogy a bíróság egyetlen bizonyítási eljárást sem követelt, a Threema-üzenetekkel kapcsolatban pedig semmilyen kérdést nem tett fel a vádlottaknak. Anélkül értékelte a szóban forgó üzeneteket, hogy a vádlottaktól magyarázatot kért volna a tartalmukat illetően. Ez azért is érthetetlen, mert a rendőrségen sem Marián Kočner, sem Alena Zsuzsová nem tett vallomást, de a bíróságon hajlandóak voltak beszélni. Hatalmas hiba volt, hogy a bírók nem kérdezték meg tőlük, mit akartak mondani az egyes üzenetekkel. Annál is inkább, hogy a perdöntő üzenetek esetében a vádlottak egyszer sem mondták azt, hogy ez az üzenet nem autentikus.

Mit szól ahhoz az érveléshez, hogy a Threema-üzeneteket szó szerint kell értelmezni?

A bíróságon a záróbeszédemben is elmondtam, hogy a szöveges üzeneteket a történések összefüggéseiben kell olvasnunk. Ebben a mozaikban időben és térben teljesen egymásba illenek a részek. A legfontosabb üzeneteket 2018. február 21-én küldte Alena Zsuzsová Marián Kočnernek arról, hogy a kiesett fogról szóló álom halált jelent, majd február 22-én, egy nappal a gyilkosság után azt írta, hogy kiesett egy foga. Ha ezt összefüggéseiben nézzük, megalapozott a gyanú, hogy a gyilkosságról számolt be. A bíróságnak meg kellett volna kérdeznie tőle, kinek a haláláról volt szó, de ez nem történt meg.

Milyen mértékben befolyásolhatja a per kimenetelét, hogy az előző rendőrfőkapitány feloszlatta a Kuciak-nyomozócsoportot?

Szerintem ez meghatározó volt. A peranyag melléklete 80 terabytot tett ki, és ezt a hatalmas mennyiséget nem a nyomozók, hanem az újságírók tanulmányozták át. A Kočner könyvtára néven létrehozott adatbázisban újságírók kutattak, ők végezték el azt a munkát, amit a rendőrségnek kellett volna.

Van remény, hogy újra összeáll a Kuciak-nyomozócsoport? Roman Mikulec belügyminiszter azt mondta, hogy nem látja ennek akadályát.

Igen, de a végső döntés a rendőrség struktúráin belül fog megszületni, és ott Peter Juhás, a Kuciak-ügy felderítésére létrehozott csoport volt vezetője persona non grata. Halottam a nyilatkozatokat, hogy most újra együttműködik az ügyésszel, de ez mind ködösítés. Mostanáig is együttműködött, megtette, amit tudott, de ez kevés, mert nem áll mögötte egy csapat. A rendőrségnél egyértelműen a félreállításán dolgoznak.

Jogi szempontból lehetséges és megmagyarázható, hogy részben hitelesnek, részben pedig hiteltelennek lát a bíróság egy tanút?

Ez elméletileg lehetséges, mert a tanúvallomásokat a többi bizonyítékkal együtt kell figyelembe venni. Ebben a konkrét esetben azonban nem láttam olyan bizonyítékot, ami megkérdőjelezte volna Andruskó tanúvallomásának hitelességét. Abban a kontextusban, hogy a gyilkosok megkapták a jutalmukat, és ezt be is vallották, lényegtelen, hogy Andruskó délelőtt vagy délután vette át a pénzt. Ha a bíróság számára ez fontos volt, pszichológiai szakvéleményt kellett volna kérnie a tanú hitelességéről. Számomra elég volt, hogy Andruskó már akkor vallott a pénz átadásáról, amikor még nem tudta, hogy a mobiltelefonok helymeghatározása és a bank is igazolja: Kočner nagy összeget vett ki, majd találkozott Zsuzsovával.

Nyilvánosságra került az is, hogy a szenátus nem volt egységes. Ez nem szokványos…

Annyira nem, hogy arról tanúskodik, nem professzionális módon működött a szenátus. Hogy nem szavaznak egyformán, az rendben van, és nem is kivételes eset, de hogy ez még az ítélethirdetés előtt kiderült, az botrányos. Ezt már csak tetézte az a tény, hogy a szenátus két tagja leszavazta az elnöknőt, és az állásfoglalását még csak nem is volt képes megindokolni.

Az ügyész megtámadta az ítéletet. Az áldozatok szüleinek jogi képviselői együttműködnek a fellebbezés megfogalmazásában?

Természetesen. Mostanáig is jó volt az együttműködésünk a vádhatósággal, és nagyon fontosnak tartjuk, hogy az ügyészség a károsultak véleményére is tekintettel legyen. Én Zlatica Kušnírovát képviselem, és a helyzetünket az is bonyolítja, hogy nem állítjuk, hogy Kočner Martina Kušnírová meggyilkolását is megrendelte. De mindent összevetve, két ártatlan fiatal halt meg azért, hogy valaki megőrizhesse a hatalmát és a befolyását. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy ezt bizonyítsuk.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 38. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Pozsony ures

Rendőrök fogják ellenőrizni a karantén betartását

kijárási tilalom

November 8-ig marad a kijárási tilalom

Igor Matovič

Matovič: Kellemes volt olvasni a bírók őrizetbe vételéről szóló híreket

hajléktalan

A hajléktalanokat a szociális otthonokban fogják letesztelni

covid

Koronavírus: Innen származnak a kedden regisztrált fertőzöttek

Önkénteseket toboroznak

Vágsellyén a sétányon drive, autós koronavírus tesztelés is lesz

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.