Otthonra tevődött élet

gép

Home office, home school, home life. A leggyakoribb kifejezések közé tartoznak ezek az angol szavak, már mi is átvettük őket. Azt jelentik, otthoni iroda, otthoni iskola, otthoni élet. De hogyan lehet úgy alkalmazkodni a kényszerű új életmódhoz, hogy minél kevesebb veszteséggel járjon, hogy minden a lehető leggördülékenyebben menjen?

A gyerekeknek az otthoni tanulás a legnagyobb kihívás, de a szüleik sincsenek egyszerű helyzetben. Főleg akkor, ha a tanítás és gyermekfelügyelet mellett dolgozniuk is kell. Bott Domonkos Lívia pályázati tanácsadó, a FutuReg Pt. projektmenedzsere és a MinorityKids.sk vezetője két kisgyermek édesanyja. Ő azt mondja, mindképp jó, ha segít a párunk, és felváltva vigyázunk a gyerekekre, de sokszor még ez sem elég. „Nagyon fontos, hogy több időt szánjunk egy-egy céges feladatra, mert nem annyi ideig fog tartani, mint az irodában. Ám az otthon végzett munka most mást is jelent: a háztartás vezetését, higiéniai intézkedéseket s a gyerekekkel való játékot, tanulást. Az első héten kissé szervezetlen és tompa voltam, már szinte szégyelltem magam, hogy szakmailag projektekkel foglalkozom. Aztán próbáltam ezt is egy projektként felfogni, és sikeresen teremtettünk közös erővel napi és heti rutint; nagyon sokat segített az egész családnak. Ami másoknak is segíthet, az az alkalmazkodás, a türelem, az elfogadás, a szeretet s nem utolsósorban az asszertív kommunikáció (arany középút a behódoló és a fenyegető között. Célja a konfliktus megoldása, miközben minden résztvevő igényeit szem előtt tartja – a szerk. megj). Nemcsak a családdal, hanem a munkatársakkal is.”

Egyedülálló szülőként

A hagyományos családoknál is nehezebb helyzetben vannak azok, akik egyedül nevelik a gyermekeiket. Nekik még több gondot okoz az otthoni munka megoldása. Az Egyszülős Központ ezért olyan szolgáltatásokat tett elérhetővé, ahol online tud a gyerek tanulni, ezzel is segítve a szülőket, de online coachingra és tanácsadásra is lehetőségük van. Segíthet ilyen helyzetben még, ha megkérjük a főnökünket, hogy ne nyolctól négyig tartson a home office-os, vagyis az otthoni munkaidő, hanem abban az időben dolgozhassunk, amikor a gyerekek már túl vannak a tanuláson. Ilyenkor megmagyarázhatjuk nekik, hogy most egy ideig dolgozni fogunk: bár itt vagyunk, próbáljanak meg egyedül játszani. Az alvási időt is ki lehet használni munkavégzésre. Mielőtt pedig befejeznénk, vagy szünetet tartanánk, mindig jegyezzük le a gondolatainkat, hogy ott tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk.

Hogyan legyen tökéletes az otthoni irodánk?

Leghatékonyabban úgy tudunk hazulról dolgozni, ha kialakítunk egy valódi irodát, és nem az ágyban fekve végezzük teendőinket. Legyen meghatározott munkaidő, amikor csakis a feladatokra koncentrálunk, semmi másra. Jó, ha nem vagyunk pizsamában egész nap: ez a közérzetünket is javítja, s nem hanyagoljuk el magunkat, ami lelki szempontból fontos. Legyen egy íróasztalunk, amely előtt ülve kényelmesen tudunk dolgozni. Kapjon helyet rajta a jegyzettömb, a toll és minden olyan segédeszköz, amely az irodában is az asztalunkon van. Óránként tartsunk szünetet, és igyekezzünk a maximumot nyújtani. Hiszen nem vakáción vagyunk, igenis kell dolgozni. Ha úgy kell megoldanunk az otthoni munkát, hogy gyerekek is vannak a közelben, akkor a számítógépünk legyen olyan helyen, ahol nem érik el, és védjük jelszóval. Hiszen nem csak nekünk okozhatnak kalamajkát azzal, ha hozzáférnek a céges rendszerhez. És amit sokat hangoztatnak, s valóban a legfontosabb: próbáljunk meg lelassulni és türelmesnek lenni. Magunkkal, a családdal, a kollégákkal és akkor is, ha a sávszélesség nem elegendő. Hiszen csak így tudjuk megoldani az előttünk álló feladatokat.

Akiket váratlanul ért

Bizonyos foglalkozások esetében nemcsak elképzelhető, hanem már eddig is praktizálható volt az otthoni munkavégzés – az ebben szerzett gyakorlat most segíthet ugyan, de a folyamatos home office egészen más helyzetet jelent. Vannak azonban olyan foglalkozások is, amelyek esetében fel sem merült, hogy ne kellene minden munkanapon bejárni: ilyen például a tanáré is, így számukra a hirtelen átállás komoly tanulási folyamatot és pluszmunkát jelent. Ezt Író Erzsébet, a pozsonyi Duna utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium igazgatóhelyettese is megerősíti. „Soha nem gondoltam erre lehetőségként, csak más foglalkozások esetében hallottunk róla. Most, néhány hét múltán kezd összeállni a fejemben egy új rendszer: tudom, hogy mit akarok, hogyan akarom. Sőt, a mostanra kialakult módszeren már csak finomítani fogok.” A Duna utcai iskola fenntartója az országban elsőként jelentette be a bezárást, méghozzá vasárnap (március 8-án), így ennek közlése, az első utasítások átadása sem élőszóban történt. „Az első héten mindannyiunknak hozzá kellett szoknunk a szabadságunk korlátozásához, tesztelhettük, mennyire vagyunk rugalmasak, empatikusak, alkalmazkodók. Sokan estek, eshettek pánikba – volt, aki sírógörcsöt vagy pánikrohamot kapott.” A helyzet az első hét végével kezdett javulni, amikor a visszajelzéseket is figyelembe véve sikerült kialakítani egy alapkoncepciót.

Távoktatás azonnal!

Író Erzsébet elmondása szerint azok is tévedtek, akik az iskolabezárás hírét olvasva szünetre gondoltak, és ennek ellenkezőjére is volt példa: hogy hirtelen túlterhelték a diákokat. Végül arra a megállapításra jutottak, hogy napi 3 órányi aktív munkánál többet igénylő feladatot nem osztanak ki, az alapiskolásoknak négynél több tárgyból nem küldenek anyagot naponta, a legkisebbek számára pedig szerdán ezt is szüneteltetik. „Az első hét után az iskolahonlap szerkesztője, Tóth Tibor segítségével kezdtünk megismerkedni a Google egyik alkalmazásával, a Google Tanteremmel (Classroom). Újabb egy hét múlva szinte alig maradt olyan tanár, aki ne nyitott volna ilyen virtuális tantermet tanítványai számára. Egyre többen kezdték megszokni, sőt élvezni ezt a tanulást. Azóta már a Hangouts Meet segítségével videóórákat is tartanak egyesek.” Mivel nem egységes digitális átállás történt, iskolája, sőt akár tanára válogatja, hogy milyen eszközökkel továbbítja a tananyagot a diákoknak: az alkalmazások és lehetőségek választéka igen nagy, de bevezetésük normál körülmények között sem megy egyik napról a másikra.

Lehet ellenőrizni?

A hagyományos tudásellenőrző módszerek legtöbbje kiesett a játékból, hiszen egyrészt távolról nehéz kiszűrni a puskázást, másrészt a tárgyilagos megítélést egy csomó más tényező is nehezíti: akár az internetkapcsolat vagy a diák eszköze (egészen rossz esetben: ezek hiánya). De persze azért erre is van lehetőség: Író Erzsébet éppen tollbamondást íratott a kilencedikesekkel, amikor megkerestük; ehhez átküldött egy szöveget a Google Tantermen keresztül úgy, hogy a diákok is tudják szerkeszteni, és pontosan tíz percük volt arra, hogy kipótolják a hiányzó szavakat. Az alkalmazásban lehetőség van azonnali javításra, értékelésre, a pontok visszaküldésére.

Ebből a példából is látszik, hogy mennyire fontos az összeszedettség és a teendők átlátása ilyen helyzetben: ott kell ülni a gép előtt pontosan abban a tíz percben, amikor a feladatot meg kell oldani. Az otthoni tanulásra is vonatkozik az a szabály, hogy ki kell alakítani egy munkakörnyezetet, továbbá egyféle rendszert vagy rutint, és ahhoz, hogy ez megtörténjen, még a nagyobbak esetében is szükség lehet a szülői segítségre vagy támogatásra. Mostanra ez a legtöbb helyen megtörtént így vagy úgy – az intézmények, a tanárok és a diákok részéről is, finomításra azonban mindig akad lehetőség.

Ne essünk túlzásba!

A semmittevés mellett ez a legnagyobb veszély, és a kijárási lehetőségek hiányában az ember hajlandó efelé elmozdulni. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy saját érdekünkben határt kell szabnunk a munkavégzésnek, azaz: a munkaidő akkor is lejár, ha otthon vagyunk. De attól se legyen rossz érzésünk, hogy a közösségi oldalakon mindenki süt-főz, takarít, sportolni kezd, nekünk pedig nem jut rá kapacitásunk.

A diákok esetében is oda kell figyelni a mértékre: hiába özönlenek minden irányból a lehetséges plusztartalmak, ingyenessé váló könyvek, filmek, oktatóanyagok, szelektálni kell, és elsősorban az iskolai elvárásokra koncentrálni, no meg a megszerezhető tudásra.

Mayer-Ázsoth Réka, Rizsányi Attila

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/17. számában jelent meg❗️

 

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti❗️

https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?