Ökumenikus istentiszteletet tartottak Pozsonyban

Vasárnap

Sok más közösséghez hasonlóan a pozsonyi magyarok is gazdag programot biztosítottak az idei Házasság Hetére, miközben nem csak a házaspárok vehették ki részüket a házasság Istentől rendelt intézményének ünnepléséből. A lelki programokkal párhuzamosan házaspár-túrát, ifjúsági estet, a gyerekek számára rajzpályázatot is szerveztek a „Maradjunk együtt!”-jelmondatú napokban. A programban fontos helyett kapott a február 18-i magyar nyelvű ökumenikus istentisztelet is.

Isten hozott mindenkit: a házaspárokat, a házasulandókat, az egyedülállókat, az özvegyi sorban élőket, válási árvaként felnövőket, a csalódottokat és újrakezdőket, mert Ő maga a szeretet. Ápolja ma közöttünk és bennünk a testvéri szeretetet és az együvé tartozást ebben a városban a házasság hete rendezvénysorozat alkalmából. Legyen áldott óra, boldog óra ez a pillanat a Vele való közösségben, hogy a világ elmondhassa rólunk, családjainkról, az Úr drága népéről: Nézzétek, mennyire szeretik egymást!“ – mondta köszöntő beszédében Buza Zsolt pozsonyi református lelkipásztor a Házasság Hetének péntekjén este hatkor tartott ökumenikus istentiszteleten a pozsonyi református templomban.

Majd az igehirdetés következett. „Isten férfinak és nőnek teremtette az embert – idézte a Szentírást Molnár Tamás pozsonyi magyar katolikus lelkipásztor. – Ez biztosítja az emberiség fennmaradását, a folytonosságot, mert ez az Isten által rendelt nemi különbözőség a fennmaradás emberi módja. Senki nem kisebbrangú, kinek-kinek Istentől rendelt nemi önazonosságát megélve kell haladnia az élet útján, akár házasságban, akár cölibátusi módon éli életét.” Majd a Szentírás első könyvének első fejezetéből választott idézete alapján vezetett elmélkedésében arra is rámutatott, hogy a férfi és nő kölcsönösen magukat egymásnak ajándékozó kapcsolatára Isten adta áldását már az első emberpár esetében. Tamás atya ezután kérte, legyen így ma is! Isten áldásával induljanak a párok közös életútjukon. Isten áldását kérjék annak folytatására is, nap mint nap. Érzzék át házaséletük minden napján, amit a katolikus körökben is gyakran idézett Gyökössy Endre református lelkész egyik könyvének címe is találóan kifejez: „Ketten – hármasban”. Merthogy a férfi és nő összekötött szeretetkapcsolatában az Istennek is helye van, pótolhatatlan helye.

Buza Bodnár Aranka, református lelkésznő igehirdetésében a Házasság Hetének idei jelmondatára is utalva buzdította a jelenlévő házaspárokat, hogy maradjanak együtt, maradjanak a házasságban! „Mert ha nem marad el, ha nem marad abba, nem marad félbe, nem marad ki, nem marad vissza, nem marad le senki és semmi, ha nem hagyjuk el a nekünk kijelölt helyünket, akkor együtt maradunk. S ez az állapot, amikor a másikkal vagyok, az áldások megtapasztalásának az állapota. S ebbe az együttlétbe tudom hívni az Urat, hogy: Maradjon velünk, Uram, szereteted, mert mi is benned reménykedünk!“ – ahogy ez a Zsoltárok könyvében is olvasható. A református lelkésznő kapcsolatiak megvizsgálására hívta a párokat, mégpedig annak az igazságnak fényében, hogy az a pár, amelyik az Úr jelenlétét tudja kérni házasságába, az egyben áldásként éli meg, hogy mellette van az, aki kiegészíti és hűséges gondviselője, illetve segítőtársa.

Tamás atya az est folyamán a sokak által elismert személyiségnek, II. János Pálnak egykor Debrecenben mondott beszédét is idézte: „Az ökumenizmus nemcsak olyan mag, amelyet az isteni Gondviselés a hívők szívébe ültetett az utóbbi időben, hanem olyan gyümölcs is, amelyet Isten meg akar érlelni a szívünkben. Mindnyájan felelősek vagyunk fejlődéséért.” Majd a katolikus lelkipásztor hozzáfűzte, bízik benne, hogy pozsonyi magyar közösségükben is – az ökumenizmus jegyében – egymás iránti tisztelettel tudnak a vallásilag vegyes házasságokra tekinteni, de mindenekelőtt arra az egy Istenre tekinteni közösen, Akiben mindnyájan hisznek, remélnek, Akit szeretnek. „Mutassunk hiteles keresztény / keresztyén példát mindenkinek!“ – buzdította az együtt imádkozókat.

Az istentiszteleten az énekek mellett a jelenlévők még közösen elimádkozták az Úr imáját, a Miatyánkot, majd Buza Zsolt református lelkipásztor, feleségével, Arankával és a római katolikus lelkipásztorral, Molnár Tamás atyával együtt a magyar istentisztelet végén áldásban részesítették az egybegyűlteket.

 

Kizárólag online felületen elérhető Vasárnap-tartalom

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?