Aktuális

Ökotudat. Esővíz felfogva

Nem kell hozzá drága és komplikált gyűjtőrendszer, elég egy egyszerű tárolóedény – szinte még annyi se.
Rizsányi Attila

2020. augusztus 6. 09:40

öko

Jó ideig egy csepp sem esik, de aztán ha nekilódul, több a kelleténél – tenni kell azért, hogy egyenletesebb legyen az elosztása. Nem mondunk újat azzal, hogy érdemes felfogni a lezúduló esővíz egy részét későbbi használatra, de érdemes szem előtt tartani, hogy az éghajlat változása miatt ez egyre fontosabbá válik errefelé is, ahol nem a monszun határozza meg az időjárást. Az meg különösen fontos, hogy direkt ne rontsunk a helyzeten.

Kevesebb burkolás

Az esővíz felfogásakor a csatornavég alá helyezett edény vagy hordó képe derenghet fel előttünk, ami persze egy fontos kertelem, de érdemes odafigyelni másra is. Erre hoz példákat a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezetének ábrája, pontosabban rámutat a két lehetséges végletre.

Ahol ugyanis gondként élik meg az esővíz jelenlétét, és betonnal burkolják az udvart, mellette rövidre nyírják a pázsitot, nem sok maradása van a víznek. Jó esetben az erre kialakított kanálisba távozik, rosszabb esetben a szennyvízcsatornába, amely emiatt heves esőzéskor még előbb túlterhelődik, netán tönkremegy, és nagyobb eséllyel jut az egész tisztítatlanul a természetbe. Aztán kezdődhet a gyep öntözése (de már csak nem ivóvízzel?).

Kényelem és spórolás

Úgy tűnhet, hogy kényelmi szempontok vezetik a burkolókat, végső soron azonban maguknak is kényelmetlenebb környezetet alakítanak ki – plusz a számlájuk is nagyobb lesz. A WWF adatai szerint pusztán csak egy 100 négyzetméteres tetőről évente 58 köbméter vizet gyűjthetünk be – ennek az értékéről mindenki tájékozódhat a vízszámlán. És ehhez minimális ráfordítás is elég, hiszen lehet ugyan összetett, szűrővel felszerelt rendszereket is használni, de valójában elég egy gyűjtőedény, hordó, teknő, régi kád és rokonaik. Csak legyen sötétítve, hogy ne algásodjon a víz, és fedett, hogy a szúnyogok se szaporodhassanak benne. Elfoglal persze némi helyet, de cserébe könnyen kinyerhető belőle a víz, vagy válaszhatjuk a föld alá helyezett gyűjtőt, onnan viszont már meregetni vagy pumpálni kell. Különböző lehetőségekkel élhetünk: ha egy vízgyűjtő tavacska az álmunk, akkor oda olyan növényeket és halakat telepíthetünk, amelyek elbánnak az algákkal és a szúnyoglárvákkal.

Továbbá…

Érdemes olyan környezetet kialakítani a ház körül, amely természetes módon – mondhatni: automatikusan – megköti a vizet. A magasabb és változatosabb fűtakaró kapásból 17-szer annyit, ehhez jön még a fák, cserjék, bokrok és egyéb növények vízfelszívó és párologtató képessége – amitől hűvösebb is lesz, mint a napfénynek kitett udvarban, ezáltal mégiscsak kényelmesebb, elviselhetőbb, főleg nyáron. Hát még ha kúszónövényeket futtatunk a ház falára is…

Sok a szúnyog?

Arra fontos figyelni, hogy a szúnyogok a legkisebb pangó vízben lepetézhetnek, ezeket tehát szüntessük meg, a vízgyűjtőhelyeinket pedig fedjük le. Akár a szúnyogháló is megteszi, de algaszempontból a legjobb a fényt is elzáró fedő. Algaügyben az se csüggedjen, akinek fehér hordó van kéznél: elég befestenie feketére.

A teljes írás a VasárnapLélek mellékeltben jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
váróterem

Már csak egy hétig lehet egészségbiztosítót váltani

koronavírus utazás

Szlovákia felkerült az Egyesült Királyság „vörös listájára”

időjárás eső

Pénteken a nyakunkba szakad az ég

rendőrség amerikai

Autópályára zuhant egy kisrepülőgép Texasban, halottak

Bayern München

Európai Szuperkupa – A Bayern nyerte Budapesten a trófeát

koronavírus

Lengyelországban rekordmagas az új esetek száma

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.