New Yorkból jelentjük: Trump helyett Biden

Biden

Több napos szavazatszámlálási izgalom és várakozás után kiderült, hogy Donald Trumpnak be kell érnie egyetlen elnöki mandátummal, és Joe Biden lesz az USA 46. elnöke – de csak januártól. Addig tovább sorjáznak az események.

Társadalomszerte érezhető volt a feszültség az idei amerikai elnökválasztást megelőző hetekben. A választási napot, november 3-át megelőző két hétvégén például Donald Trump elnököt (és újrázni kívánó jelöltet) támogató autókat láttam brooklyni környékünkön. A jókora kocsik nagy Trump 2020 feliratú zászlókkal voltak feldíszítve, és ordított belőlük a hangos zene. A város más részeiben ezek a Trump-konvojok ideiglenesen lezárták a gyorsforgalmi utakat, és eltorlaszoltak néhány hidat is. Felvonulásuk hangneme fenyegető, és nem titkolták, hogy ez is volt a céljuk.

A felkorbácsolt érzelmek miatt, erőszakos összecsapásoktól tartva több üzlet és étterem bedeszkázta a kirakatait – és mindenki várt.

Hosszas számlálás

A választások napján nem lehetett még tudni, ki nyert. Ez leginkább annak a következménye, hogy a koronavírus miatt több millió választó postán adta le a voksát, vagy még a választások előtt az erre kijelölt postaládaszerű nagy vasdobozba helyezte a szavazócéduláját. A választásokat itt állami szinten igazgatják, és minden államban más törvények szabályozzák a helyi, decentralizált folyamatot. Míg néhány államban, mint például Florida, ezeket a levélszavazatokat már a választások előtt elkezdték számlálni, hogy a voksolás napján be tudják jelenti a nyertest, több államban ezt a helyi – republikánusok által vezetett – kormányzat nem engedélyezte, hiába kérte a választási bizottság. Pennsylvaniában például konkrétan Trump elnök kampánycsapata és a helyi republikánusok tettek keresztbe az előzetes szavazatszámlálásnak.

Donald Trump elejétől kezdve nem vette komolyan a koronavírust, gúnyolódva beszélt azokról, akik például maszkot hordanak, és már hónapokkal a választások előtt mindenféle bizonyíték nélkül az terjesztette, hogy a levélszavazatok csalással járnak. Ezzel párhuzamosan arra biztatta a rá szavazó polgárokat, hogy november 3-án személyesen adják le voksukat. A demokraták ugyanakkor sokkal komolyabban veszik a vírust, ezért lehetőleg a tömegben állást kikerülve, inkább levélben szavaztak.

Mindennek folyományaként alakulhatott ki az a helyzet, hogy amikor például Pennsylvaniában elkezdték az összesítést, Trump vezetett, mert először az aznap személyesen leadott voksokat adták össze, ezek többsége pedig Trumpra érkezett. Később került csak sor a levélszavazatokra, amelyek esetében viszont Biden tarolt, hiszen szimpatizánsai inkább ezt a módot választották.

Hergelés, várakozás

Napok teltek el úgy, hogy az interneten figyeltük a két szemben álló jelölt, Biden és Trump rubrikáiban gyűlő szavazatokat. Meglepődtem, hogy ismerőseim Szlovákiában és Magyarországon is intenzíven követték az eseményeket. Sajnos néhányan álhíreket és hazug propagandaanyagokat is megosztottak.

Trump és csapata kihasználta a november 3-a óta eltelt időszakot: bizonyíték nélkül komoly választási csalásokról szóló vádakat terjesztettek, és követelték, hogy néhány helyen álljon le a szavazatszámlálás. A közösségi oldalakon uszították a republikánus szavazókat, akik ennek hatására tüntetni kezdtek, és néhány államban felfegyverkezve kivonultak a számlálóhelyiségek elé, mert úgy hitték, csalás történik odabent. Trump ügyvédei pereltek is. Nem csoda, hogy a szavazatszámláló bizottságok dolgozói féltek elhagyni a munkahelyüket. Békés, előre engedélyezett tüntetések voltak a választást követő két napon New York két városrészében, Manhattanban és Brooklynban is. A kirakatokat védő deszkák fent maradtak.

Fehér füst, Fehér Ház

Szombaton nem sokkal dél előtt az amerikai média legnagyobb hírcsatornái már egyértelműen Biden győzelmét jósolták. Az USA-ban az a szokás, hogy e tekintetben, az elnöki székért folytatott viadal győztesének kihirdetésében az Associated Press (AP) hírügynökség választásokkal foglalkozó csapatában bíznak, akik a leadott és az összeszámlált szavazatokat analizálják, és úgy döntik el, mikor van nagy valószínűsége annak, hogy az egyik elnökjelölt nyert. Az AP kiadta a jelzést, de ennek ellenére persze a szavazatok összesítése továbbra is zajlik, és a választás végleges (és hivatalos) számait majd csak valamikor decemberben tudjuk meg. Több államban, ahol parányi különbség lesz a két elnökjelöltre leadott szavazatok végleges száma között, automatikusan, törvényből kifolyólag újra kell számolni a voksokat. Jelenleg úgy tűnik, ez nem fogja megváltoztatni Biden győzelmét (ezért is az AP magabiztos közlése).

Szombaton délben New York-ban és több más városban az emberek spontán kizúdultak az utcákra, táncoltak, énekeltek: ünnepelték Biden győzelmét. Joseph, vagy ahogy a legtöbben ismerik és emlegetik, Joe Biden kapta az amerikai elnökjelöltre valaha is leadott legtöbb szavazatot. De Trump is több szavazatot kapott, mint négy évvel ezelőtt.

Trumpról szól?

Ha ez a választás Trumpról szólt – és szerintem róla szólt, arról, amit képvisel –, akkor azzal kell szembenéznünk, hogy legalább hetvenegy millió amerikai választó szerette volna Trumpot és kormányát még négy évig a Fehér Házban látni. Biden azonban legkevesebb négymillió szavazattal többet kapott.

Más rekordok is dőltek az idei elnökválasztás kapcsán. Ha végül Biden átveszi az elnöki posztot, 78 évével ő lesz a valaha volt legidősebb megválasztott elnök az amerikai történelemben. Alelnöke, Kamala Harris pedig az első nő, az első afroamerikai és indiai családból származó alelnök. Továbbá John F. Kennedy után Biden lesz a második katolikus amerikai elnök.

Trump e sorok írásakor még nem fogadta el a választások előzetes eredményét, és azt állítja, ő nyert. Ez az ember saját pályáin szeret golfozni, mert ahogy ismerősei évek óta mesélik: ott biztos, hogy mindig ő nyer. Persze, csalással, mert nem tud veszíteni. Perelni és uszítani fog egészen addig, amíg a Republikánus Párt politikusai, főleg a kongresszusban helyet foglalók, nem nyilatkoznak Biden mellett.

Donald Trump még legalább január 20-ig hatalmon lesz (addig tart a mandátuma, ekkor iktatják be hivatalába az Amerikai Egyesült Államok új elnökét). Ha utána nem lesz is a Fehér Házban, nem fog eltűnni a közéletből sem ő, sem a rajongói, sem pedig az, amit képvisel(nek). Biden pedig egy gazdasági válsággal megspékelt közegészségügyi krízist örököl egy kettészakadt országban, ahol az eddig hatalmon lévő kormány négy évig a kormányzati intézmények szétzilálásán ügyködött. Nem lesz könnyű dolga.

Mi következik most?

Donald Trump négyévi elnökség után elődje, Barack Obama alelnökétől kikapott a november 3-ai választáson. Általában a győztes kihirdetése után egy átmeneti, hatalomátadási folyamat kezdődik, amely a beiktatás alkotmányban meghatározott dátumáig, január 20-áig tart, ez azonban most némileg komplikáltabb, ha a regnáló elnök nem nyugszik bele az eredményekbe. Biden mindenesetre addigra várhatóan felállítja a kabinetjét, és felkészül arra, hogy feleségével együtt beköltözzön a Fehér Házba, és alelnökével, Kamala Harrisszel elkezdje az USA kormányzását.

Molnár Miriam
A szerző New York-i munkatársunk

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 47. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?