Minden családban ott van Trianon

trianon

Családi történeteket kértünk a kedves Olvasóktól, hiszen talán nincs is Szlovákiában olyan magyar család, amelyet ne érintett volna valamilyen módon a 100 évvel ezelőtt Trianonban aláírt határmódosítás, illetve annak következményei. Köszönjük a beküldött százéves fotókat is, amelyek a történetekhez hasonlóan híven tükrözik a kort, az időszakot, mely átírta és meghatározta a következő 100 év eseményeit, beleértve dédszüleink, nagyszüleink, szüleink és a mi sorsunkat is.

Farkasdon és Vágán lőttek

Gyöpös Zoltán a Mátyusföldről, Farkasdról küldte a következő történeteket, amelyek jól mutatják, hogy a Trianon utáni hatalomváltás végrehajtását bizonyos településeken helyileg megszervezett vagy egyéni akciókkal próbálták megakadályozni, legalábbis megnehezíteni.

Hadd járuljak hozzá két történettel a trianoni idők felelevenítéséhez. Az első történet a szüleim és a szereplő elmondása alapján Felsőszeliből való. Két testvér, Gyöpös Lajos és Gyöpös János a cseh csapatok bevonulásakor a falu végén fölállították a géppuskáikat, és egy egész héten át védték a falut meg a környező településeket a betolakodóktól. Végül a sokszoros túlerő elől meghátráltak. Magyarországon találtak menedéket. Lajos 1956-ban a forradalomban is részt vett. A szabadság vágya élt benne haláláig.

A másik történet Vágáról való. A bevonuló cseh csapatokat itt nem várták jó szívvel. Valaki a falu közepén egy padlásról a katonák közé lőtt. Ezután következett a véres bosszú. Megfogtak két embert, Józsa Józsit és testvérét, Józsa Gyulát. Azonnal kivégezték őket. Sírjuk a községi temető egyik bejárati kapujával szemben van. A sírkövön ez áll. Itt nyugszik Józsa Józsi és Gyula. Róluk egy balladát is költött a nép. Az 1971-es évben még többen ismerték a történetet.”

Egyik magyar hadseregből a másikba

Hűséges kassai levelezőnk, Buday Ernő küldte az alábbi történeteket, amelyekből kitűnik, hogy a 100 évvel ezelőtti politikai és hadi események olyan sebességgel történtek, hogy a lakosság, valamint a katonaság csak később értesült arról, pontosan minek is volt a résztvevője, elszenvedője. Így lett Ferenc József katonáiból egyszerre a tanácsköztársaság hadserege, néhány év múlva pedig Csehszlovákia rendfenntartó erőinek tagsága. Mindez két-három év leforgása alatt.

B. István (Kassa, 1897–1981) őrmesterként végigharcolta az első világháborút, három évig az orosz fronton, egyig Olaszországban, végül az isonzói harcokban sebesült meg. Ő mesélte, hogy az orosz fronton többször megtörtént, hogy a magyar katonák lövészárkai felé az oroszok repülőgépekről magyar, szlovák és német nyelvű röpiratokat dobáltak le, melyekben azt közölték, hogy a háborút úgyis elvesztik, és inkább szökjenek át az oroszokhoz vagy a légiókba. Az egységből több szlovák katona át is szökött, s az is megtörtént egyszer, hogy a magyar katonaság lövészárkába a szlovákok beengedték az orosz őrjáratot. Ahogy ez a magyarok tudomására jutott, az oroszokat lefegyverezték, és fogságba küldték. Azt, hogy mi a légió, még a századparancsnok sem tudta.

1918-ban hadosztálya Erdélyben tartózkodott, épp, amikor gróf Károlyi miniszterelnök kijelentette, hogy nem akar többé katonát látni, menjenek haza. Sokan letették a fegyvert, de az egység helyben maradt. Aztán egyszerre jött a hír, harcolni kell menni a Felvidékre, gallérjukra kitűzték a vörös kokárdát, és elindultak. Hogy mi történik, halvány fogalmuk sem volt, de meneteltek (a Kun Béla vezette Magyar Tanácsköztársaság hadseregében – a szerk. megj.). Elérkeztek Kassa elé, egy nagy mezőn megnyertek egy tűzpárbajt a cseh legionáriusokkal, és bevonultak Kassára, ahol a tömegek örömmel üdvözölték őket.”

Volt, aki kacsintott, volt, aki sírt

Csehszlovákia megalakulása után a kassai B. Istvánt is besorolták a hadseregbe, itt is eleget kellett tenni a parancsoknak. A határ mentén, ahol ellenőrizték a hazai munkásokkal építtetett beton lövészbunkereket (még a mai napig is látni egynéhány bunkert Kassától keletre), vagy máskor csoportos gyalogjárőr-feladatokat végeztek a megadott körzetben, dombos vidéken, falvakban is. Fokozott volt a készültség, ha valahol egy faluban búcsút vagy bált rendeztek. Egy alkalommal egy bál alatt a helyi menyecskék saccolták a cseh katonákat (mindig csak így, röviden nevezték őket), hogy kinek melyik szimpatikus, tetszik. A »cseh« katonáknak ez tetszett, s amikor megszólaltak magyarul, a leánykák szégyenlősen elfutottak.”

A bolyi Geri Sarolta visszaemlékezéséből kitűnik, hogy nemcsak az államhatárok alakulásába, hanem bizonyos családok sorsába is beleszólt a háború és a következményei.

A keresztanyám sokat emlegette Szarajevót, ott teljesített ugyanis szolgálatot a férje, Matyi Ferenc őrmester, és ő is vele ment oda. Az első világháború kitörése miatt ő hazajött, a férje maradt, és hősi halált halt a háborúban. Ekkor a keresztanyám még csak 26 éves volt, de többé nem ment férjhez. Édesapám sokat emlegette a trianoni szerződést, vagyis azt a bizonyos 70 évet, amelynek elteltével állítólag felülvizsgálják a szerződést.”

A Duna összekötött, majd elválasztott

Halgas Ildikó a csallóközi Kulcsodról küldte a következő történeteket. „Szülőfalum, Kulcsod lakosságát Trianon előtt gazdasági és közlekedési érdekei Győrhöz kötötték. Általában itt és Nagymegyeren, a hetivásáron szerezték be a szükséges cikkeket. Igazi rokoni, valódi családi kapcsolatokat ápoltak a Duna túloldalán élőkkel. Összesen huszonhárom kulcsodi katona esett el szerte a frontokon. Idősb Bognár Lajos mint tiszti szabó »harcolta« végig a háborút, s olyan leszerelt katona is volt, aki hét év után érkezett haza szülőfalujába. Magyarország Trianonban történő feldarabolását a kulcsodiak sem akarták elhinni, még akkor sem, amikor 1918 decemberében a Csilizközben is megjelentek a csehszlovák légiósok. Az akkor itt élő megkeseredett lakosság tette a dolgát, s a gyalázatos békeszerződést nem tartotta végleges megoldásnak. A határváltozást is értetlenül fogadva ideiglenesnek tekintette. A győri piactól megfosztott kulcsodiak rémülten tapasztalták, hogy terményeiket ott már nem tudják értékesíteni, így kereskedelmi kapcsolataikat Dunaszerdahely felé építették ki. Sok tehetséges, dolgos szakember maradt a Duna túlpartján, s bizony sok új kemenceépítő és nádazó után kellett nézni. A rokoni kapcsolatok megszakadtak. A Duna ettől kezdve elválasztott, nem összekötött bennünket.”

Katonáknak hitt szarvasok

Trianonról sok hiteles adat vagy történet nem maradt fenn Kulcsodon. Egy azonban igen, amelyet egymás között, titokban gyakran emlegettek a férfiak. 1919 tavaszán a Kulcsodon tartózkodó cseh légiósok, amikor egy éjszaka vízcsobogást hallottak a Dunán, még felszerelésük egy részét is hátrahagyva menekültek el a faluból, mert azt gondolták, hogy magyar katonák kelnek át a folyón. Csak akkor mertek visszatérni, amikor kiderült, hogy egy szigetre átúszó szarvasok okozták a nagy zajt. Szóval ilyen »bátor« seregtől két magyar hadosztály meg tudta volna védeni az egész Felvidéket. Mert ezek a cseh légiósok csak a pozsonyi és más városok fegyvertelen lakosságával szemben voltak bátrak, akiket minden ok nélkül lövöldöztek le és űztek el ősi otthonaikból.

A kulcsodi határban, közvetlenül a Duna árterében van egy hatalmas földterület. 1920-ig kataszterileg Nagybajcs községhez és kis részben Szőgyéhez tartozott. Innen ered a neve: Bajcsi-föld, még ma is így hívják. Mezőgazdasági földterületként használták régen is, ma is. Mivel a bajcsiaknak és a szőgyeieknek a föld megművelése, gondozása, a termény áthordása ladikokon és kompon nem volt egyszerű, már akkor is a kulcsodi embereknek adták bérbe. 1948 után a szőgyei terület a Komáromfüssi Állami Gazdaságé, a terebélyes erdőterület az Állami Erdészeté, a Bajcsi-föld pedig a kulcsodi szövetkezeté lett. Az akkori kulcsodiaknak ez maradt Trianonból, nekünk meg maradt a bánat s a keserűség. No és a tisztességes, méltóságteljes megemlékezés…”

Változások életre és halálra

Másik hűséges olvasónk, Bugyi Mária Nagymácsédról küldte a következő történetet. „Ugye valamikor is voltak vegyes házasságok, ez nem új keletű, mert a szerelem nem ismer határokat. Édesanyám nagynénjét, a mi Margit néninket egy szlovák erdész vette feleségül, aki beszélte nyelvünket, és Nagymácsédon telepedtek le. Majd született nekik öt gyermekük: Mariska, Józsi, Annus, Jani és Bözsi. Ezek a gyerekek a falusi magyar iskolába kezdtek járni, mert akkor itt más nem volt. Mikor falunkat visszacsatolták Magyarországhoz, Margit néni és népes családja úgy döntött, hogy átköltöznek a szomszédos Ábrahámba, ami már Csehszlovákiához tartozott. Itt volt az államhatár, és megtanulták új hazájuk nyelvét is. Édesanyám árva volt, de nagynénje mindig támogatta. Amikor férjhez ment, Margit néni dobott neki át a határon egy dunyhát és két vánkost. Háború után az ábrahámi rokonok még egy ideig maradtak választott falujukban, de később végleg Sziládon (Siladice) telepedtek le. A mi Margit nénink, már özvegyen, minden búcsúra és mindenszentekre hazajött, még nekem is megadatott, hogy ismerhettem őt. Mikor már beteg volt, lányával, Mariskával (akivel egy háztartásban élt) tudatta utolsó kívánságát, hogy a koporsója felett a nagymácsédiak imádkozzanak. Mikor meghalt, ment is a népes rokonság, vitte magával a templomi előimádkozót, és tisztességgel elsirattuk, ahogy kívánta. Mariska nénink Evička lányának is lettek gyerekei, és a fia olyan gimnazistaféle lehetett, mikor utoljára náluk jártunk temetésen, és bemutattak bennünket, hogy mi vagyunk a nagymácsédi rokonok. A fiú ránézett az anyjára, és megkérdezte, hogy: „Naša prababka bola Maďarka?” Erre az én Evička unokatestvérem mindenféle magyarázat nélkül azt felelte fiának, hogy: „Ale my sme Slováci!” Mintha valaki azt kérte volna tőle, hogy váljon magyarrá. Ők ugyan Vágsellyén laknak, ahol még van magyar szó, de gyerekeinek sose beszélt gyökereiről. Pedig nagyon fontos lenne, hogy az unokák, dédunokák tudják, milyen vér csörgedezik ereikben, kik voltak elődeik, mert akkor nem lenne annyi félelem, gyűlölet az emberekben, és tisztelnénk a másikat, legyen az bármilyen nemzetiségű.”

Határt módosíttatott egy orvos

A következő történeteket a gömöri Dobfeneken élő Farkas Ottó helytörténész bocsátotta rendelkezésünkre.

Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum után az egyetlen, Magyarország javára megítélt határkorrekció Krepuska Géza nevéhez fűződik. A békeszerződést követően ugyanis Somoskőújfalut és Somoskőt Csehszlovákiához csatolták, minek következtében Krepuska professzor, a környék legnagyobb földbirtokosa elveszítette uradalma nagy részét.

A modern magyar fülgyógyászat megalapítóját elkeserítette a döntés, és nem nyugodott bele. »Határkiigazító« kérelmet írt Hágába, a nemzetközi bírósághoz. Somoskőújfaluból Prágába szabadon, budapesti és nyugat-európai tárgyalásaira pedig útlevéllel utazott, szövetségeseket gyűjtött. Minden külföldi kapcsolatát latba vetette, hogy vagyonát visszaszerezze. Birtokvisszaszerző igyekezetét látva a csehek svájci frankban szándékoztak kifizetni elvesztett vagyonát, csak fejezze be külföldön folytatott határmódosítási tevékenységét, de Krepuska Géza visszautasította a pénzt, a csehekkel nem bocsátkozott alkuba. Rajta kívül természetesen a részvénytársaság részéről a hatalmas tudású, franciául, németül és angolul jól beszélő Liptay B. Jenő, valamint dr. Auer Pál jogi szakértő is sűrűn folytatott ez ügyben tárgyalásokat.

A Népszövetség végül Somoskőújfalut és Somoskőt (ahol Krepuskának nagyobb birtokai voltak) visszacsatolta Magyarországhoz. Az utókor úgy tudja, Krepuskát célja elérésében a csehszlovák–magyar határ kijelölését intéző bizottság egyik tagja segítette – nem meggyőződésből, de nem is önzetlenül. Somoskőújfaluban egy máig élő szájhagyomány így ismeri a visszacsatolás történetét:

»Krepuska Géza 1921-ben sikeres műtétet hajtott végre egy angol diplomatán, aki gyógyíthatatlannak vélt fülbetegségben szenvedett. A hálás diplomata megkérdezte, mivel tartozik, s a professzor így válaszolt: »Ah, nem volt nagy dolog. Esetleg el­intézhetné érte, hogy Somoskő és Somoskőújfalu településeket Csehszlovákiától visszakaphassuk.«

 

Csempészek finánctűzben

A gömöriek a trianoni békeszerződést követően még mindig csapatostul jártak a frissen meghúzott határon át Putnokra, a vásárokra. A határsértést kezdetben egyik oldalon se vették komolyan, ám a törvények gyorsan szigorodtak. Olyannyira, hogy később a határsávokban nem egyszer dördültek el fegyverek, és a fináncpuskák golyói sokszor okoztak halálos sebeket.

1933. március 3-án a putnoki nagyvásárból egy huszonkilenc főből álló csoport igyekezett az országhatáron át hazafelé. Serényfalvánál Abafala és Sajószentkirály felé mentek. Az országhatáron Ligárt Jolán és unokatestvére, Ligárt József az elsők között ballagott, amikor előttük váratlanul sok kis elemlámpa villant fel, és lövések dördültek. Fináncok voltak, a csoportba lőttek. Ligárt Jolán és Ligárt József halálos lövést kapott, hárman megsebesültek, közülük egy a tornaljai kórházban belehalt sérüléseibe. A csoport többi tagja visszamenekült Magyarországra, ahová a fináncok nem követhették őket.

A történtek a határ mindkét oldalán élőket megfélemlítették. Bármilyen olcsón kínálhatták portékáikat azután a putnoki árusok, a határ túloldaláról már nem jártak át vásárolni.”

Akármilyen rendszer jön is...”

Mindig azt gondoltam, hogy a mi családunk egy tősgyökeres magyar család. Mégis, ahogy kutattam a gyökereinket, megtudtam, hogy a dédapám Matej Kráľ (1872–1956) rimaráhói (Hrachovo) születésű szlovák ember volt. Itt van eltemetve a rimaszombati temetőben. Vasutasként a tiszolci nagy vashíd bakterja volt, biztosan a háború alatt is, mert apukám sohasem említette, hogy háborúban katonáskodott volna. Egyetlen gyermeke született: Király Dezső (1898–1929), akit magyarnak anyakönyveztek, mert az apja nem akarta elveszíteni a munkahelyét. Dezső nagyapám lakatosnak tanult, ő volt az első autószerelő Rimaszombatban. A határok jöttek-mentek, de a mi dédszüleink csak egyszerű munkásemberek maradtak.

Király Dezső nagyapám 1925-ben feleségül vette Antal Ilonát (1908–1979), egy magyar lányt. Egészségügyi nővér volt, és született nekik két gyermekük: 1926-ban Alizka, és 1927-ben Dezső. Sajnos, 1929-ben nagyapám életét vesztette. Éppen egy olajoshordót hegesztett, ami felrobbant, és a baleset az életébe került. Írtak róla a helyi lapok is.

Nagyanyám özvegyen maradt. A gyerekeket nem akarta lelencbe adni, neki dolgozni kellett. Ekkor kerültek a ráhói nagyapához, ahol szlovákul beszéltek. Az öregszülők nagyon szerették őket. Ott kezdték el az iskolás éveket is. Mikor hazakerültek Rimaszombatba, problémáik voltak a magyar nyelvvel. Édesapám, Dezső (1927–1988) bekerült a szombati vegyes iskolába tizenkét évesen, magyar nyelvből elégtelent kapott. De nagyon szorgalmas volt, kitanulta a lakatosszakmát, és elismert, jó szakember lett. Persze a dédapámat sohasem hagyta el, élete végéig szeretettel ápolták és gondozták.

Sohasem hallottam a szüleimtől, hogy őket üldözték volna valamiért. Igaz, szegények voltak, nem volt mit irigyelni tőlük. Lehet tanulni belőle, akármilyen rendszer jön is, a rendes, munkaszerető ember mindig feltalálja magát.

Kováčik, szül. Király Ilona

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/23. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?