Máig kísért a kommunizmus szelleme

Közülük is a legkritikusabbak a Smer, a Republika és a Hlas választói, legpozitívabban pedig a Progresszív Szlovákia (PS), az SaS és a KDH választói tekintenek az 1989-es változásokra. A Focus közvélemény-kutató ügynökség és a Közéleti Kérdések Intézete (IVO) által közösen végzett felmérés kérdéseire adott válaszokból arra a következtetésre jutottak a szociológusok, hogy az 1989-es novemberi eseményeket pozitívan értékelő emberek a liberális demokrácia meggyőződéses támogatói, tiszteletben tartják a kisebbségek jogait, elutasítják az autoriter rezsimeket, hisznek abban, hogy a választások által maguk is befolyásolhatják a társadalmi folyamatokat, támogatják Szlovákia NATO- valamint EU-tagságát és Ukrajna harcát az orosz agresszió ellen. A kérdőívekből az is kiderült, hogy a rendszerváltás támogatói inkább elégedettek a saját személyes életükkel is, és jobb az egészségi állapotuk, mint azoké, akik a régi rendszert sírják vissza.

Háromezer ismeretlen ügynök
Utóbbiak egyre többen vannak, míg tavaly a megkérdezettek 58%-a értékelte a bársonyos forradalmat pozitívan, idén az 1212 válaszadónak csak 48%-a vélte úgy, hogy 1989-ben jó irányt vett az ország. A 10%-kal nagyobb elutasítás leginkább a jelenlegi gazdasági válságnak, a belpolitikai bizonytalanságnak és az összeesküvés-elméleteket terjesztő hálózatok tevékenységének köszönhető, de nagy része van benne annak is, hogy az idősebb generáció nosztalgiával tekint a múltbeli egyenlősdire, a fiatalabbak pedig keveset, vagy inkább semmit nem tudnak arról, milyen volt az, amikor az állam a saját polgárai minden lépését követte és minden önálló gondolatát megtorolta.
A Nemzeti Emlékezet Intézte (ÚPN) november 17-én az állambiztonság (ŠtB), azaz a kommunista titkosszolgálat több száz eddig ismeretlen ügynökének nevét hozta nyilvánosságra. Az új információk annak köszönhetők, hogy az intézet a belügyminisztériumtól átvette a Hlinka Gárda parancsnokságának, valamint a második világháború idejében működő gárdista Állambiztonsági Központnak (Ústredňa štátnej bezbečnosti) az irattárát és az állambiztonság ügynökeinek személyes aktáit. A 218 méternyi aktakötegből több mint háromezer eddig ismeretlen titkos ügynök neve került elő.
 

Ledarálták, elégették, hazavitték
Ezekkel most a nyilvánosság is szembesülhet, de a Nemzeti Emlékezet Intézetének elnöke, Jerguš Sivoš szerint tudatában kell lennünk annak is, hogy a kommunista titkosrendőrség aktái gyakran hamis, kompromittáló információkat tartalmaznak, amelyeknek nincs valóságalapjuk, és csak a rendszer vélt vagy valós ellenségének tönkretételét szolgálták. Így vagy úgy, az érintettek hamar felismerték, mennyit árthat nekik, ha nyilvánosságra kerül, hogy besúgtak, vagy aktív titkosrendőrök voltak, ezért 1989-ben az akták nagy részét megsemmisítették. A minisztériumokból teherautókon vitték kőfejtőkbe és krematóriumokba a dokumentumokat, ahol elégették, garázsokban és papírgyárakban darálták be, de volt olyan érintett is, aki hazavitte, és otthon a kandallóban gyújtott be vele. Az általános aktadarálásra Alojz Lorenc, a kommunista belügyminiszter első helyettese adott parancsot azzal az indoklással, hogy az akták az új föderális belügyminisztériumot is kompromittálhatnák, és 1989. december 8-ig több ezer aktát sikerült megsemmisíteni. Szerencsére nem mindent, ráadásul a kommunista titkosrendőrség alaposságának köszönhetően az egyes információk több aktában is megtalálhatók. Megsemmisíthették például a jelentő ügynök aktáját, de megmaradhatott a tartótiszt aktája, vagy azé a személyé, szervezeté, amelyről információkat közvetített.

Mečiar trencséni aktái
A bársonyos forradalmat követően a kommunista titkos ügynökök aktái az Alkotmányt és a Demokráciát Védelmező Hivatalba (Úrad na ochranu ústavy a demokracie) kerültek, onnan pedig csakhamar az új titkosszolgálathoz (SIS). Ekkor kezdődött az ügynökaktákkal való politikai üzletelés. Vladimír Mečiar már 1990-ben, a belügyminiszterré való kinevezését követő tizenötödik napon (!) utasítást adott, hogy a trencséni Tiso-villából, amely az ŠtB regionális központja volt, hozzák el a titkos ügynökök aktáit. Leonard Čimo, a belügyminisztérium belső ellenőrzési osztályának munkatársa éjnek idején személyesen utazott el Trencsénbe, és onnan 50 centiméternyi aktát, tizennyolc személy iratait hozta el Mečiarnak. „Külön megkért, hogy nézzek utána, nincsenek-e a villában a személyére vonatkozó dokumentumok” – vallotta később az éjszakai trencséni akciót vizsgáló nyomozás során Čimo, aki Mečiar bosszúja elől Svájcba menekült. Közben Mečiar kénye-kedve szerint rendelkezett a megszerzett dokumentumokkal. 1992. március 4-én ugyan büntető eljárás indult a trencséni villából jogtalanul elvitt és megsemmisített akták ügyében, de a nyomozók nem jutottak semmire. Bár azt az iratokról készült filmfelvételek alapján megállapították, hogy az aktákban Vladmír Mečiar neve is szerepelt, és hogy pont ezeket az oldalakat tépték ki a kötegekből, de tovább nem juthattak. Amikor a gyanú árnyéka Jaroslav Svěchotára vetődött, leállították őket, Svěchota pedig nem sokkal később az SIS akkori igazgatójának, Ivan Lexának a helyettese lett.

Nyilvános ügynöklista
Hogy Mečiar hány embert zsarolhatott meg a kommunista titkosrendőrség aktáival, azt talán soha nem fogjuk megtudni, mert az érintettek is hallgatnak. De az biztos, hogy ennek az üzletelésnek akart véget vetni Ján Langoš, az ÚPN első elnöke, aki a Nemzeti Emlékezet Intézetéről szóló törvény 2002-es jóváhagyásával elérte, hogy az ügynökök és áldozataik nevei is kerüljenek nyilvánosságra. A folyamat lassú volt, sok akadályba ütközött, mert a kormányban és a parlamentben is mindig ültek érintettek. A belügyminisztérium azt állította, hogy nem tudja azonosítani a kommunista titkosszolgálat tisztjeit, mert ezek később más egységekhez mentek át, vagy az őket alkalmazó egységek megnevezései változtak, vagy egyszer a rendőrség, másszor az állambiztonság kötelékébe tartoztak. Még Robert Kaliňák belügyminisztersége idején, 2017-ben is daráltak be titkosügynöki aktákat arra való hivatkozással, hogy azt hitték, ezek másolatait már átadták a Nemzeti Emlékezet Hivatalának. Végül egy 2020-as kormányrendelettel sikerült az ŠtB-iratok megsemmisítését leállítani, így került most 3500 személyi akta a belügyi tárcától az ÚPN-hez.

Máig magas posztokon
Mivel a nevek mindeddig ismeretlenek voltak, ezek az emberek mostanáig dolgozhatnak a rendőrség kötelékében, a katonaságnál, a titkosszolgálatoknál olyan posztokon, ahol nem szükséges a biztonsági átvilágítás. A SIS volt igazgatója, Vladimír Mitro már 1999-ben kijelentette, hogy „a titkosszolgálat vezetőinek nagy része a kommunista ŠtB munkatársa volt, és hamis adatok megadásával próbálta leplezni a múltját”, de ezt soha nem sikerült bizonyítani. A SIS azt állítja, hogy minden erre vonatkozó dokumentumot átadott a Nemzeti Emlékezet Intézetének, de máig vannak arra utaló jelek, hogy bizonyos aktákkal a saját játszmáit játssza. Jerguš Sivoš szerint még akták százai lehetnek a SIS, a katonai titkosszolgálat, vagy más biztonsági szervek birtokában, mert az ŠtB archívumában nem találhatók és a megsemmisítésükről nincs feljegyzés. De a legnagyobb baj szerinte nem is az, hogy még mindig felelős posztokon dolgozhatnak kommunista titkosszolgák, hanem hogy az ügyészségek és a bíróságok gyakran azzal veszik védelmükbe ezeket az embereket, hogy ők csak az akkori törvényekhez tartották magukat. Nem veszik figyelembe, hogy azokban az időkben az emberek nem emelhettek panaszt, nem hivatkozhattak a törvényre, mert verték, kínozták, fenyegették, zsarolták őket.

A vezeklő ügynök-pap
Közülük csak nagyon kevesen merték felvállalni múltjuknak ezt a sötét foltját, és nyilvánosan is beszélni arról, hogyan működött a kommunista titkosszolgálat. Ezen tiszteletreméltó kevesek közé tartozott az azóta elhunyt zsigárdi, majd szentpéteri plébános, aki 2007-ben először a Vasárnapban mondta el, hogyan szemelték ki őt az elvtársak, és hogyan íratták alá vele az ŠtB illetékesei az együttműködési nyilatkozatot.„Sajnos, olyan a habitusom, hogy szeretek beszélgetni, és velük is ezt tettem, pedig a sátánnal nem szabad társalogni, annak csak nemet lehet mondani… Biztosan lehetett, mert voltak, akik megtették. Én nem mertem ajtót mutatni nekik, mert féltem, hogy megvonják a működési engedélyemet, esetleg a beteg édesanyámat kezdik zaklatni – gyenge voltam, és oktalan is. (...) amikor megkaptam a Nemzeti Emlékezet Intézetétől az aktáimat, és szembesülnöm kellett egykori önmagammal, azzal, hogy Klerik néven tartottak nyilván, elöntött a szégyen és a keserűség” – mondta lapunknak Gombík Róbert, aki hogy a saját lelkiismeretét nyugtassa és botlásáért vezekeljen, 1977-ben aláírta a Charta 77 kiáltványt. 1989-ig ezért hurcolták meg állami és egyházi szinten is. Hosszú évekre megvonták a papi működési engedélyét, csak a rendszerváltás után kapott plébániát. és az első s egyetlen pap volt, aki még azelőtt beszélt a híveinek az ügynökmúltjáról, hogy azok máshonnan szereztek volna róla tudomást.

Máig magas nyugdíjat kapnak
A többség máig hallgat, azok is, akik a rendszer működtetői, azok is, akik gyáva vagy javakra vágyó kiszolgálói voltak. Sokan közülük ma is tartótiszti vagy ügynökmúltjuk előnyeit élvezik, mert a hajdani, átlagon felüli fizetésüknek megfelelő nyugdíjat kapnak. A parlament ugyan 2021 júniusában elfogadta a kommunista rendszer képviselői érdemtelen juttatásának megvonásáról szóló törvényt, de az alkotmánybíróság ellenzéki képviselők javaslatára úgy döntött, hogy a jogszabály hatályba lépését leállítja annak megállapításáig, összhangban van-e az alkotmánnyal. A jóváhagyott törvény szerint csökkentették volna a kommunista rezsim volt tisztviselőinek nyugdíját, a juttatások megvonása az özvegyeket is érintette volna. A jövőben a volt pártfunkcionáriusok nyugdíjába nem számolták volna bele azt az időszakot, amikor a totalitárius rezsimet és annak elnyomó apparátusát szolgálták ki, különféle előnyöket, kiváltságokat és jutalmakat élvezve. Az ellenzéki képviselők szerint a törvény az érintettek vagyonához nyúlt volna, ezt az érvelést pedig az alkotmánybíróság is elfogadta, de döntést még nem hozott. Szlovákiában tehát harminchárom évvel a rendszerváltás után sem érzi senki semmiféle hátrányát annak, hogy kiszolgálta, működtette az egykori elnyomó rendszert.

Jól éltek a titkosszolgák
A Nemzeti Emlékezet Intézete az 1964 és 1989 közötti időszakból 4631 titkosügynököt azonosított, neveiket a honlapján közzé is tette. 1989-ben egy hadnagyi rangban lévő titkosszolga 3500 koronát, egy százados referens 4000 koronát keresett, ennek megfelelően állapították meg a nyugdíjukat is, ami máig százalékarányosan növekedik. Szlovákia ezen a téren sereghajtó a posztkommunista országok között. A kommunista titkosszolgálatnál letöltött éveket Csehországban, Észtországban, Lettországban és Lengyelországban sem számolják már be a szolgálati nyugdíjba, Magyarországon teljesen megvonhatják ezt a szolgálati nyugdíjat, Németországban pedig csak átlagos nyugdíjat kaphatnak a keletnémet állambiztonsági minisztérium, a Stasi egykori tagjai.