Önmagában már az is döbbenetes, ha egy volt országos rendőr-főkapitány ellen korrupció miatt emelnek vádat, és előzetes letartóztatásba kerül, de az már egyenesen sokkoló, hogy nem harcol az igazáért, hanem öngyilkosságot követ el. Milan Lučanský két évig volt az ország főrendőre, és nem egész négy hete volt őrizetben, amikor önkezével véget vetett az életének.
A tragédia körül azonnal összeesküvés-elméletek keletkeztek és legendák szövődtek – sokan a mostani kormány ártatlan áldozataként szeretnék láttatni őt. Jaroslav Málik egykori rendőrségi hírszerző és országos rendőrfőkapitány-helyettes már tavaly ilyenkor beszélt a Vasárnapnak adott interjújában Lučanský tisztességtelenül szerzett vagyonáról, alvilági és politikai kapcsolatairól. Most azt mondja, a halála is olyan volt, mint az élete.
Meglepte Milan Lučanský öngyilkosságának a híre?
Emberileg megdöbbentett, és azt is sajnálom, hogy itt a földön már nem fog felelni a tetteiért, de nem lepett meg. Egykori hírszerzőként vannak még kapcsolataim bűnözői körökben, és az utca emberei szerint Milan Lučanský már a letartóztatása előtt egy hónappal is nagyon rossz bőrben volt. Nem evett, nem aludt, nagyon lefogyott. Amikor megtudta, hogy letartóztatták Ľudovít Makót és František Böhmöt, valamint hogy együttműködnek a rendőrséggel, teljesen kikészült pszichikailag, ezért is menekült Horvátországba.
Hogyhogy aztán mégis hazajött és jelentkezett a rendőrségen?
A vele szorosan együttműködő alvilági figurák szerint már akkor is fontolgatta az öngyilkosságot, de meggyőzték, hogy jelentse fel rágalmazásért azokat, akik ellene vallottak. Nem is volt más választása, mint hogy hazajöjjön, mert a horvátok megtalálták és kiadták volna. A floridai nyaralójában sem tudott volna elrejtőzni, az amerikaiak is kiszolgáltatták volna a szlovák hatóságoknak. Ráadásul azt sem tudhatta pontosan, ki mit vallott ellene, lehet, hogy a cinkosai meggyőzték, hogy nem annyira súlyos a helyzet, és ebből még ki tud mászni.
Most sok helyen lehet olvasni, hogy egyenes, kiegyensúlyozott, kemény férfi volt. Laikusként az ember azt gondolná, hogy pszichológiai képzésben is része volt, tesztelték a tűrőképességét, és hogy akármilyen válsághelyzetbe kerül, az öngyilkosság az utolsó, ami eszébe jut.
Arra a kérdésre, hogy miért ezt a megoldást választotta, csak pszichológusok adhatják meg a választ. Egyfajta menekvésről lehetett szó a saját múltja elől, mert tudta, hogy úgyis utoléri. Jómagam soha nem tartottam őt egyenes embernek, amióta ismertem, kettős életet élt. Egyrészt tisztességes rendőrnek mutatta magát, másrészt más személyeken keresztül bordélyházat üzemeltetett Zsolnán, az alvilággal üzletelt, hatalmas kenőpénzeket fogadott el, és nagyságrendekkel nagyobb volt a vagyona, mint azt a hivatalos jövedelméből megengedhette volna. Azzal sem értek egyet, hogy akkor ferdült el a jelleme, amikor a Smer képviselőivel került kapcsolatba, mert nekik nem tudott vagy nem mert ellentmondani, és a rendszer bedarálta. Huszonöt éve ismertem, már az alacsonyabb beosztásaiban is megvesztegethető volt. Nem véletlen, hogy országos rendőrfőkapitányként sem állt le, inkább árat emelt. Pont azért lehetett Kaliňák egyik legközelebbi embere, mert az tudta, hogy megvásárolható.
Ha erkölcsi gátlásai nem voltak is, képzett főrendőr volt, a törvényes jogait és lehetőségeit ismerte, ügyvédre is volt pénze. Miért nem harcolt a neve megtisztításáért?
A főrendőri képzettségével kapcsolatban sem kell, hogy illúzióink legyenek, a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem Pedagógiai Karát végezte el levelező tagozaton. Szlovákiában nem úgy kell elképzelni a rendőri kiképzést, mint az amerikai filmekben, nincs különösebb pszichológiai vagy speciális felkészítés. Legfeljebb valami menedzseri kurzust kaphatott, mielőtt vezető pozícióba került. Valahol azt olvastam, hogy a kihallgatások nem lephették meg, mert ismerte ezeknek a módszertanát. Nos, behatóan nem ismerhette, mert sosem volt nyomozó, mindig operatív munkát végzett. A Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal (ÚBOK) osztályvezetőjeként a gyakorlatban tanulta meg, hogyan kell az alvilágban mozogni, és azt is, hogyan tudja ezeket a kapcsolatokat a saját javára fordítani. Sajnos, nálunk még nem úgy működik a rendőrök pszichológiai felkészítése és ellenőrzése, ahogy kellene, ezért lehetséges, hogy a legmagasabb posztokra szinte mindig a befolyásos politikusokhoz közel álló személyek kerülnek a tudásukra és jellemükre való tekintet nélkül. Akire pedig ez nem igaz, azt kiveti magából a rendszer.
Az ártatlanság, a saját igazságukban való bizonyosság sokszor olyan erőt ad a vádlottaknak, hogy a legnagyobb meghurcoltatásokat is kibírják. Milan Lučanský tudhatta, milyen súlyosak az ellene szóló terhelő bizonyítékok, és ezért vagy a szégyen és a sokéves börtön elől menekült, vagy a tetemes vagyont akarta megmenteni a családja számára, hiszen a halálával lezárult az ellene zajló vizsgálat is. Ön mit gondol erről?
Ha úgy gondolta, hogy ezzel a családján segít, szerintem tévedett, mert nincs az a vagyon, ami pótolná a hozzátartozónk életét. Valószínű, hogy még nagyobb lelepleződéstől tartott, mert itt nem csak arról a félmillió euróról volt szó, amiért vádat emeltek ellene, hanem több millióról. Ez csak a kezdet volt, és ő láthatta, hogy a folytatás csak rosszabb lehet. Mindenképp a szégyen és a lefokozás elől menekülhetett, neki ez fontosabb lehetett, mint az, hogy mennyi időt tölthet börtönben, hisz ezt beismerő vallomással akár öt-hat évre is csökkenthette volna. Ötvenegy éves volt, a szabadulása után még sok szép év várhatta volna a családjával, de valami annyira nyomaszthatta, hogy ezt sem volt képes látni.
Mit gondol az első szemsérüléséről? Hihetőnek tartja, hogy véletlen baleset és nem sikertelen öngyilkossági kísérlet volt?
Ezt már sosem fogjuk minden kétséget kizáróan megtudni, mivel akkor még nem figyelték meg. Olyan információim vannak, hogy már a rendőrségen is nehezen viselte az előzetes fogva tartást, egész éjjel zörgette, rugdosta a cella ajtaját. A börtönben még nehezebb lehetett tudomásul vennie, hová került és milyenek a kilátásai. Nem kizárt, hogy már első alkalommal is megpróbálta magát felakasztani, eszméletét vesztette, és akkor ütötte meg a szemét, amikor leesett az ágyról. Több börtönviselt embertől hallottam, hogy az előzetes első heteiben mindenki olyan letargiába süllyed, hogy esze ágában sincs tornázni. De ezek csak találgatások, az igazságot Lučanský magával vitte a sírba. Abban egyetértek a börtön vezetőjével és a pszichológusokkal, hogy aki véget akar vetni az életének, az meg is teszi, mert a börtönben sem ülhet mindenki mellett a nap huszonnégy órájában egy őr.
Mivel magyarázza, hogy a börtönpszichológus sem vette észre, hogy öngyilkosságot forgat a fejében?
Azzal, hogy a kétszínűség mestere volt. Egész életében a valódi lényét álcázta, a börtönben is csak ezt tette.
Mit gondol a halála körül kialakult elméletekről és arról, hogyan próbálta a témát meglovagolni a Smer és a Hlas?
Milan Lučanský nem elvi, politikai meggyőződésből, hanem gyávaságból követett el öngyilkosságot. Ezt akkor is ki kell mondani, ha emberi szempontból tragédia a halála, és a hozzátartozói gyászát tiszteletben tartom. Semmi ok arra, hogy mártírt kreáljanak belőle, mert ő nem másoknak, csakis a saját rossz döntéseinek volt az áldozata, életében és halálában is. Az biztos, hogy a mostani kormány semmilyen felelősséget nem visel a haláláért, mint ahogy az sem a kormány érdeme, hogy letartóztatták. Ez csak azokon a bátor és elhivatott nyomozókon múlott, akik tisztességgel végezték a dolgukat.
Vagyis sem a politikai megrendelésre folyó bosszúhadjárat, sem a szabad kéz elve nem igaz?
Azt a frázist, mennyire szabad a nyomozók keze, már Robert Kaliňák és Tibor Gašpar is szívesen használta, de én úgy tapasztaltam, hogy mindig csak azé szabad, aki tisztességes és nem fél. A mai napig úgy vélem, hogy Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolása volt az a választóvonal, amikor a becsületes rendőrök megbátorodtak, mert érezték a nyilvánosság támogatását. Az első lépés az alvilági Takáč-banda tagjainak letartóztatása volt, akik elkezdtek együttműködni a rendőrséggel, és Ľudovít Makó, Norbert Paksi, meg a többek ellen is vallottak. Makó és Paksi, hogy a saját bőrüket mentsék, Lučanskýt mártották be, és összedőlt a kártyavár. Ezt a dominóeffektust már senki nem tudta leállítani. Annak idején Tibor Gašpar sem ment soha egyetlen nyomozó után sem, akit nem ismert jól, hogy ezt az ügyet ne piszkáld, mert ez a mi emberünk. A dolog úgy működött, hogy a fontos posztokra olyan embereket helyeztek, akik ezt megtették helyettük, az átlagrendőrök többségében pedig kialakult az öncenzúra.
Milan Lučanskýt egyesek Ján Kuciakhoz hasonlítják, még egy „All for Milan” mozgalom is indult, amelynek a jelvényét Robert Kaliňák volt belügyminiszter is kabátja gallérjára tűzte Lučanský temetésén.
Ezt egyenesen felháborítónak tartom. Ján Kuciakot és menyasszonyát meggyilkolták, Milan Lučanský önkezével vetett véget az életének. Ján Kuciak élete nyitott könyv volt, egy egész megfigyelő kommandó sem talált semmit, amivel kompromittálni tudták volna, Milan Lučanskýnak bőven volt rejtegetnivalója. Ján Kuciaknak azért kellett meghalnia, mert leleplezte a bűnözőket, Milan Lučanský ellen súlyos bűncselekményért emeltek vádat. Két különbözőbb történetet el sem tudok képzelni. A Smer, a Hlas és a Kotleba pártja keltette hisztéria Lučanský öngyilkossága körül nem csak kegyeletsértő, de öncélú is. A puccstól sem riadnának vissza, csak hogy a saját bőrüket mentsék. Egyes képviselőik okkal félnek a börtöntől, jól tudják, hogy a tények cáfolhatatlanok, ezért próbálkoznak azzal, hogy politikai síkra tereljék az ügyet. A temetés óta azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy nem fognak sikerrel járni. Ha valakinek érdekében állhatott volna, hogy Milan Lučanskýt elhallgattassa, akkor az az előző garnitúra, mert csak ellenük vallhatott volna. Most azok gyászolják látszatra a legjobban, akik a valóságban megkönnyebbültek a halálhíre hallatán, mert őket veszélyeztette leginkább.
Az igazságügyi miniszter által létrehozott bizottság minden kételyt kizáróan választ adhat a Milan Lučanský halála körüli kérdésekre?
Bízom abban, hogy igen, mert az igazság mindig egyszerű. De az csak azokra érvényes, akik az igazságra kíváncsiak, az összeesküvés-elméletekben hívőket semmivel sem lehet meggyőzni. Ilyen bizottságot kellene létrehozni a 2012-től hatalmon lévő két országos rendőrfőkapitány, Tibor Gašpar és Milan Lučanský tevékenységének tisztázására is. Azt kellene felderíteni, hogy a stratégiai döntéseik és az általuk végrehajtott átszervezések nem csak azt a célt szolgálták-e, hogy könnyebben végrehajthassák azokat a bűncselekményeket, amelyekkel vádolták, vádolják őket. Meggyőződésem, hogy egy független vizsgálat ezt derítené ki.
A Milan Lučanský ellen folyó vizsgálatot most lezárták, de a vele együtt, a Judáš művelet során megvádolt személyek ellen folytatódik a bűnvádi eljárás, a legfelsőbb bíróság január 7-én, tehát Lučanský halálát követően úgy döntött, hogy továbbra is indokolt az őrizetben tartásuk. A további vizsgálat és bírósági tárgyalás során nyilván sok minden kiderülhet még Lučanský szerepéről.
Ha meglesznek a feltételei annak, hogy a nyomozócsoport folytathatja a munkáját, akkor igen. Még csak az elején vagyunk az egésznek, a többi vádlott bűncselekményeinek felderítése során óhatatlanul ki fog derülni az is, miben milyen szerepe volt Lučanskýnak. Itt nemcsak a Makóval és Böhmmel kapcsolatos korrupcióra gondolok, hanem arra is, hogyan kötött alkut Ján Kán ügyében Peter Šufliarsky volt főügyész-helyettessel, és hogyan hivatkozott rá Kočner a Threema-üzenetekben.
Mi a véleménye a mostani tömeges letartóztatásokról, az egymást követő NAKA-akciókról? Megállják majd a helyüket ezek a vádak az ügyészség és a bíróság előtt is?
Ettől magam is tartok egy kicsit. Nem látok túl nagy előrelépést a rendőrségen belül, egy év telt el a választások óta, és az ígért reform el sem kezdődött. Pár személyt lecseréltek, de a lényeg nem változott, a hálózat maradt. Ezt a látványos munkát, amiről beszélünk, alig egytucatnyi rendőr és két-három speciális ügyész végzi, ez túl kevés ahhoz, hogy a rengeteg teendő terhe alatt ne kövessenek el olyan hibákat, amelyek megbosszulhatják magukat. A vádlottak ügyvédjei eljárásbeli hibák miatt kétségbe vonhatják az egész vizsgálat törvényességét, elhúzódhatnak az ügyek, és végül a nyilvánosságnak is az lehet a benyomása, hogy az egésznek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Holott bizonyos vagyok benne, hogy a terhelő bizonyítékok meggyőzőek. Ha rajtam múlna, minden járásból összeszedném a legjobb nyomozókat, és velük erősíteném ezt a csapatot, hogy a munkájuk minél alaposabb és precízebb lehessen. Sajnos Szlovákiában a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás is csak egyes személyek eltökéltségén múlik, de ez hosszú távon nem képes működtetni és stabilizálni a rendszert.
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/3. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.