Közülünk valók: Révész Angelika híd a magyar és a szlovák olimpiai mozgalom között

Már azelőtt ismertem, hogy a hazai olimpiai mozgalom Nők és a sport elnevezésű bizottságában összejöttünk. Révész Angelikával (lánykori nevén Svihla) egy honti rendezvényen találkoztam előtte. Az Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban tanított, majd amikor a városi hivatal meghirdetett egy közös tanügyi állást 2004-ben, a tanári hivatását tizennégy év után lecserélte szakreferensire. Idővel módosultak a szakbeosztások, a három terület – iskolaügy, ifjúság és sportélet – mellett továbbra is hozzá tartozik a regionális tanügyi hivatal. Óriási hatáskör, rengeteg munka, de utóbbi nélkül el sem tudja őt képzelni, aki ismeri. „Ha nem szeretném, nem csinálnám” – ezzel mindent elmond.

Éltető eleme, hogy folyton történjék valami, szervezzen, összehozzon embereket, akciókat – és teszi ezt másként, mint a gimnáziumban. Ahogy fogalmaz: „akik nem próbálták, nem hiszik el, hogy ha valaki a tanári pályáról érkezik és beül a hivatalba, rögtön nem tudja menedzselni az iskolákat. Teljesen más téma, itt felnőtt emberekkel és intézményvezetőkkel, polgármesterekkel, igazgatókkal, különféle tanügyi dolgozókkal kell együttműködni, ami igen nagy csomag: rendszeresek a képzések, előadások.”

Szakmai kihívás

Ráadásul akkoriban épült ki ez a funkció. „A meghosszabbított keze voltunk az oktatási minisztériumnak és a kerületi hivataloknak. A szerepünk az volt, hogy ebben a régióban, 19 település közösségében koordináljuk az iskolaügyet, a szakmai tanácsadást. Abban az időben kapták meg a városok, községek fenntartói feladatkörként az iskolaügyet is. Az iskola alapításától a papírmunkán át az irányításig egymásra voltunk utalva. Fél évtized távlatából az első négy év nagyon nehéz volt. Eleinte gondban is voltam, s föltettem magamnak a kérdést, hogy »mi a fenét keresek én itt«. Az akkori polgármester tudta, hogy a sporttal foglalkozom, és engedélyezte, hogy az iskolaügyi feladatokon kívüli tevékenységeket is szervezzek. Elvégre az iskolaügy széles fogalom: sport, szabadidő-tevékenység, kultúra, továbbképzés, sok minden beletartozik.”

Szép lassan túllépte a hivatal feladatkörét. „Kezdtem élvezni, hogy a felnőttképzéssel is foglalkozom. Ez a munka sokkal több türelmet, alázatot igényelt – szakmai kihívás volt ez is.”

Semmi sem fekete és fehér

Mára eljutottak valahová, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell állandóan finomítani, alakítani. Ráadásul a politikai vezetés is változik. „Új emberek, új kihívások, új feladatok, új gondok – az iskolaügy egy állandóan forrongó rendetlenség, amelyben nagyon nehéz kialakítani egy koncepciót, s kijelenteni, hogy működni fog. Az iskolaügyben sem minden fekete és fehér. Azzal, hogy átadták a polgármesterek kezébe, megnehezítették a helyzetet: nem várhatjuk, hogy úgy átlássák, mint aki belülről szemléli. Nem lehet mindent papíron eldönteni, mindennek van összetettsége és magyarázata.”

A koronavírus-járvány a honti régióban is megnehezítette a helyzetet. „Az iskolabezárást például nem mindenki fogadta jól. Majd amikor az intézményeket megnyitották, a gyerekeknek csak elenyésző része tért vissza. „Nem lehetett jól csinálni, meg kellett felelni a minisztériumi elvárásoknak. Ipolyságon is nehezen tér vissza az élet a normális kerékvágásba, óvatosan vágunk bele.”

Szőgyénből Ságra

Tanárként és hivatalnokként is mindig ott van, ahol valami történik. Benne van a génjeiben. „Megajándékozott az élet egy olyan lehetőséggel, hogy ilyen közegben szocializálódtam. Szőgyéni szüleim nem voltak közéleti emberek, egyszerűen éltünk, de szeretetben. Onnan kerültem 1975-ben Ipolyságra, édesapám itt kapott munkát. Itt jártam iskolába, de minden nyaramat Szőgyénben töltöttem a nagymamánál, egy idő után már biciklin jártam haza. Kezdetben haragudtam a szüleimre, hogy mit keresünk itt, de megszerettem Ipolyságot. Csodálatos város, rengeteg lehetőséggel. Sokan úgy tartják, hátrány, hogy ennyire ismerjük egymást, én viszont ezt előnynek tekintem.”

A gimnázium befejeztével Pozsonyba került az egyetem testnevelési karára, s a főiskolás klubban atletizált – hétpróbázott. A bársonyos forradalmat követően a megszűnt honvédelmi szak helyett a földrajzot választotta, egy év alatt kellett elvégeznie az addigi hármat. „Kemény volt, de szép. Év végére megszerettem. Szép szak, a testneveléssel és a földrajzzal is meg lehet nyerni a gyerekeket. Az egyetem után az ipolysági gimnáziumba kerültem, s imádtam tanítani.”

Révész Ferenccel, aki egykor tanára volt Ságon, 1992-ben házasodtak össze. Ferenc akkor már igazgatóhelyettes volt, s nagyon keményen megkövetelte a feleségétől, hogy felkészüljön az órákra, viszont jó kettős voltak, rengeteg mindent szerveztek: sítáborokat, úszótanfolyamokat a tengernél. Angelika létrehozta a diákönkormányzatot, Feri 1994-ben megvalósította nagy álmát, beindította a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnokságát. Sajnos, tavaly már csak három sportágban versengtek a diákok – futsallal kezdődött a bajnokság, kosárlabdával folytatódott és röplabdával ért véget, ez zajlott Ipolyságon –, idén, 27 év után, már ez is elmaradt. Két, ma már felnőtt fiuk van.

14 olimpiai bajnok Ságon

Révészék minden akcióra hívtak egy díszvendéget; olimpiai bajnokokat, híres sportolókat. Szlovákokat és magyarokat. Szoros kapcsolatot tartottak a Magyar Olimpiai Bizottság és Akadémia vezetőivel, Aján Tamással, Schmitt Pállal, Jakabházy Máriával és másokkal. Innen pedig már csak egy lépés volt szervezetté alakulni: 2006-ban Ipolyságon létrehozták az olimpiai klubot Ferenc irányításával. A Szokolyi Alajos Olimpiai Klub (Szokolyi, Magyarország első olimpiai érmes sportolója, 1896-ban, az athéni játékokon a 100 méteres futásban lett harmadik, hároméves korától keresztapja ipolysági házában nevelkedett, és a városban végezte az elemit), amely bár vidéken tevékenykedik, agilitásban vetekszik a nagyokkal.

„Bekerültünk a szlovákiai olimpiai mozgalomba: gimnázium helyett egy hivatalos szervezet nevében rendeztük ugyanazokat az akciókat, amiket előtte, és ezek még tarkábbak lettek azáltal, hogy mindkét, magyar és szlovák oldalon is kapcsolataink voltak, s egyik a másikat megtanulta elfogadni. Egy idő után már nem okozott gondot a szlovákoknak, hogy mit keresnek itt a magyar olimpiai bajnokok. Nemzetközi jelleggel zajlottak a rendezvényeink. Megalakulásunk óta több tíz olimpiai bajnok látogatott el hozzánk; volt olyan, hogy 14 olimpikon állt egyszerre a pódiumunkon.” Ennek magam is személyes tanúja voltam. S annak is, hogy Révészék különleges összekötőként tevékenykednek a szlovák és a magyar olimpiai mozgalomban, sportkapcsolatokban. Ez viszont nemcsak lehetőséggel, hanem felelősséggel is jár. Angelika élvezte, hogy a nagyobb lélegzetű akciókat is koordinálhatja, de végül nem valósult meg, amit szeretett volna. „Azért vannak közös rendezvényeink, például egy egyedülálló közös szellemi olimpia, amelynek a döntője Budapesten volt. Sajnos, nem lett folytatása.”

Férjével rengeteget tett Ipolyságon, és Angelika azt mondja, még a mai tisztségében is folyton tanul. „Igyekszem a legjobb tudásom szerint tenni a dolgomat. A sportban pedig vannak vágyaim. Szeretném, hogy mindenki értse meg: ha a matek elmarad, az lehet kevésbé zavaró, mint az, ha nem mozognak a gyerek. Ha nem lesznek egészségesek, és nem fognak örömöt érezni a mozgás hatására, nem lesznek jók matekból, földrajzból. Szerencsére 2006-tól a régiónk iskoláiban a sport mindennapos. Ha futógála van, mindenki ott akar lenni, s a gyerekek szeme ragyog, ha látnak.”

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 38. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene