Aki válaszol: Berg Judit, Bárdos Gyula, Bokor Réka, Agócs Attila, Kadarkai Endre, Vályi István
Közéleti személyiségeket kérdeztünk arról, ők hogyan élik meg ezeket a napokat, s mi a véleményük az orosz-ukrán háborúról. Aki ebben a részben válaszol: Berg Judit író, Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke, Bokor Réka énekesnő, Agócs Attila, Fülek polgármestere, Kadarkai Endre műsorvezető, Vályi István autós újságíró.
Berg Judit (1974) meseíró, könyvei hónapokon át vezették a bestseller-listákat, legnépszerűbb művei: Rumini, Hisztimesék, Két kis dínó, Lengemesék, Maszat-történetek
„Meg vagyok rendülve. Felfoghatatlan, hogy ez a rettenet megtörténhet. Amióta elkezdődött a háború, van bennem egy nem múló szorongás, látva, milyen törékeny a biztonságosnak vélt világunk, milyen kevésen múlik az élet. Jelenleg úgy próbálom kivenni a részem az emberek millióit érintő szenvedésből, hogy minden lehetséges módon megpróbáljuk a családommal segíteni a menekülteket.
Meggyőződésem, hogy ez a tragédia az egész világ működésére kihat, mindannyian nagy árat fogunk fizetni a békéért. De ezt az árat muszáj megfizetnünk, nem riadhatunk vissza az energiaárak emelkedésétől, a megnehezedő életkörülményektől és a mások érdekében hozott áldozathozataltól sem.”
Bárdos Gyula (1958) politikus, a Csemadok elnöke
„Felfoghatatlan és érthetetlen számomra, hogy a közelünkben kitört a háború. Nemzedéktársaimmal együtt abban az álomvilágban töltöttem mindennapjaimat, hogy a mi életünk során ilyen szörnyűség már nem történhet meg. De megtörtént, s egyik napról a másikra megváltozott és átértékelődött minden.
A mértéktelen hatalomvágy, a pénz imádata, a mások érdekeit eltaposó önzés, gyűlölet és katonai agresszió néhány nap alatt tett ártatlan embereket földönfutóvá, menekültté. Életem részévé vált a félelem és az aggódás, tele vagyok megválaszolatlan kérdésekkel, hogy hová fog ez vezetni. S történik mindez a 21. század első negyedében.”
Bokor Réka (1987) a Jóvilágvan zenekar énekesnője
„Figyelve a világ történéseit, számomra egyértelmű, hogy az orosz-ukrán háború csak a jéghegy csúcsa, a jövő számtalan fegyveres konfliktust tartogat még. A geopolitikai feszültségeket a klímaváltozás okozta óriási problémák is növelik majd, s olyan kihívások elé állítja majd világunkat, amiben nehéz lesz még embernek maradni is.
Az orosz–ukrán helyzetben egyértelműen Oroszországot tartom agresszornak, úgy vélem, az ukránok most harcolják meg a maguk '56-ját, s nem tartom kizártnak, hogy a helyzet világméretűvé eszkalálódjon. Ha nem most, hát pár év múlva.
Európában soha ennyi ideig nem volt béke, olyan szerencsés évtizedek vannak mögöttünk, melyek teljesen átírták az emberek értékrendjét, a dolgok fontossági sorrendjét. A háború a földi pokol révén tanítja az emberiséget meg arra, hogy értékelni tudja azt, amije van, a békét, a véleményszabadságot, az egymásért való felelősségvállalás fontosságát.
Az előttünk álló évtizedek gyökeresen változtatják meg a társadalmi berendezkedéseinket. Sosem volt népszerű ezekről a dolgokról beszélni, és az embert könnyen vészmadárnak titulálták: »mindig volt valahogy, az emberiség mindig megoldotta«. Meg, és sokszor milyen rosszul!
Ahhoz, hogy a jövő rémisztő képe ne paralizáljon bennünket a jelenben, igyekeznünk kell lokálisan cselekedni. Leáldozik a facebook-kommentelők és fotelforradalmárok ideje, meg kell tanulnunk, hogy a jövő rajtunk múlik, mi is részei vagyunk alakításának és nem várhatjuk mindig mástól, "föntről", a politikusoktól a megoldást. Mi vagyunk a világ alakítói.”
Agócs Attila (1978) politikus, Fülek polgármestere
„Olvasom a híreket a lebombázott városokban rekedt, víz, áram és fűtés nélkül tengődő civilekről, akik örülnek, ha havazik, mert olyankor legalább van mit inniuk, és a lakosságnak szánt utasításokat arról, hogy kössék össze elhunyt szeretteik kezét és lábát, és a holttesteket letakarva rakják ki az utcára, mert a hatóságok nem tudnak mit kezdeni a sok halottal. Magamhoz szorítom a szeretteimet, és arra gondolok, milyen szerencsések vagyunk, hogy itt békében élhetünk.
Béke rövidtávon Ukrajnában akkor lesz, ha a harcoló felek lerakják a fegyvert. Hosszútávon viszont akkor, ha megnevezzük az agresszort – jelen esetben Putyin oligarchikus diktatúráját –, és az általa elkövetett háborús bűnökért felelősségre is vonjuk. Semmiképp sem szabad azonban ítélkeznünk az orosz nép felett a vezetőik miatt, mint ahogy nem törhetünk pálcát az ukránok felett sem a neonácik miatt. Nincs olyan európai nemzet, amelynek ne lennének meg a maga szélsőségesei. Ukrajnának a háború végeztével őket is és a kisebbségi jogokat is rendeznie kell.
S bár a katonai fizikai erőszaktól Szlovákiában védettek vagyunk, a szociális hálón itt is háború van. A helyzet sokszor szinte paralizál, mégis úgy érzem, meg kell nyilvánulnom. Ilyenkor meg is kapom a magamét. De fontos, megteszem. Arra szeretnék kérni minden jószándékú embert, aki tudja, hogyan lehet felismerni, esetleg leleplezni egy kamuprofilt vagy egy álhírt, törjön ki a komfortzónájából, és próbáljon naponta tenni azért, hogy a környezetében másokat is felvilágosítson ezügyben. Ha sokat nem is, ennyit bárki megtehet.”
Kadarkai Endre (1985) televíziós műsorvezető, riporter, Párkányban nőtt föl, Budapesten él
„Az egyik legrosszabb dolog: félni. Meggyőződésem, hogy félelemben nem lehet teljes életet élni. És most félnünk kell. Mindannyiunknak. A háborútól nem elválasztható a veszteség fogalma. A kérdés, hogy ki mit fog veszíteni.”
Vályi István (1980) Tornalján született, Budapesten él, az egyik legnépszerűbb autós újságíró
„A háborút a politikusok hozzák el, a katonák vívják meg, és a civilek szenvedik. Nem volt ez másképpen soha a világtörténelem során, és nincs ez másképpen most sem. Ha azt hittük, hogy 2022-ben a szomszédunkban nem halnak meg fiatalok, nem lőnek gyerekekre, és nem rombolnak porig falvakat tüzérségi gránátok, rakéták és aknavetők, akkor rosszul emlékezünk. Mert nem akarunk emlékezni a délszláv háborúra, nem akarunk emlékezni 68-ra, 56-ra, a Don-kanyarra és a munkatáborokra. Nem tanulunk.
Az, ami tőlünk pár kilométernyire történik, az gyilkosság. Egy saját hazugságában élő, vazallusai által dagasztott, dölyfös és világuralmi álmokat kergető politikai vezető éppen a saját népét vezeti vissza azokba az időkbe, melyekből éppen csak kilábalt a nemzete. Ha a háború kirobbantásáért nem is egyedül őt terheli a felelősség, azért, amilyen módon és ahogyan zajlik, már senki más nem felelős, csakis Vlagyimir Putyin, aki ezt a háborút alig pár nap után elveszítette.
És nem elég, hogy morálisan elszigetelte magát a világtól, de saját országát is kivezette a megszokott életéből.
Az ott harcoló barátaimmal naponta üzeneteket váltok, ott vagyok az olasz fotóriporterrel, aki Kijevben ragadt, ott vagyok azokkal, akik két kofferrel, gyereküket kézen fogva sétáltak be az autóm hátsó ülésére, és ott vagyok azokkal, akiknek így vagy úgy, de segítek azóta, hogy ez a borzalom elkezdődött.
Ez egy nagyon összetett politikai kirakósjáték, melyet sokan kihasználnak majd, pláne a mi régiónkban. Remélem, ők életük végéig nem mossák majd le az ártatlanok vérét a kezükről, azokét, akiknek sírjánál politikai pecsenyéjüket sütögették. Ideje megtanulnunk, hogy a bölcsekre hallgassunk, ne a hangosakra. És magunkra. Tegyük azt, amit mi magunk helyesnek látunk. Segítsünk, maradjunk emberek.”
*
A teljes cikk elolvasható lesz a Vasárnap következő, március 22-én megjelenő számában.
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.