Aktuális

Kezdődik a döntő szakasz

Még a statisztikai hivatal szakembereit is meglepte, mennyien töltötték ki elektronikusan a népszámlálási kérdőívet. Az ország lakosságának 86%-a válaszolt március végéig a nemzetiségére, vallására, családi állapotára utaló kérdésekre online formában. A többieket május 3-tól kérdezőbiztosok keresik fel. Köztük nagy számban vannak magyarok is, mert az eddigi adatok szerint Dél-Szlovákiában volt a legkisebb az önszámlálási hajlandóság.
Vrabec Mária

2021. május 13. 09:16

Vasárnap
- Fotó: pixabay

A magyarlakta járások szinte kivétel nélkül alatta maradtak az országos átlagnak, csak a Szenci, a Galántai, a Vágsellyei, a Dunaszerdahelyi és a Lévai járásban érte el az elektronikus részvétel az országos átlagot. Ez nemcsak azért lehet így, mert a magyarlakta régiókban nagyobb az idős, vagyis a számítógépes technológiában kevésbé jártas lakosság aránya, hanem azért is, mert a magyar kisebbség hagyományosan és indokoltan bizalmatlan minden állami számontartás iránt. Épp ezért a mi nagy esélyünk a május 3-án kezdődött asszisztált, vagyis a kérdezőbiztosok segítségével végzett népszámlálás, amely a személytelen online világtól idegenkedőket is eléri.


 

A kikerülhetetlen kérdés

Szlovákiában a 2021-es cenzussal először nyílt lehetőség arra, hogy a polgárok második nemzetiséghez való kötődést is megjelöljenek, ez minden előzetes aggály ellenére csak a javunkra válhat. Mint ahogy az is, hogy már az elektronikus kérdőív kitöltésénél sem lehetett megkerülni a nemzetiségre vonatkozó kérdést. Az előző népszámlálások során, aki nem akart, nem válaszolt erre a kérdésre – 2011-ben a lakosság 7%-a nem töltötte ki az akkor még papíralapú kérdőíven ezt a rubrikát. Most azok, akik kitöltötték az elektronikus kérdőívet, nem tudták megkerülni ezt sem, ezért itt valószínűleg gyarapodásra számíthatunk.


 

Többen leszünk kevesebben

Óvatos előrejelzések szerint viszont a végeredményre legalább annyira kihat az asszimiláció okozta csökkenés, mint legutóbb, vagyis a legjobb esetben olyan 420 ezren lehetünk. Ez is legalább 40 ezerrel kevesebb mint tíz éve, amikor az ország lakosságának 8,5%-a, 458 467 személy vallotta magát magyarnak.

Természetesen ezek mind csak feltételezések, előzetes számítások. A végeredmény rajtunk múlik, azokon, akiket a következő hetekben látogatnak meg a kérdezőbiztosok – vagy lakóhelyükön, vagy az önkormányzatok által biztosított számlálópontokon. A statisztikai hivatal október végére ígéri az első előzetes eredményeket – akkor fog kiderülni, mennyien éltünk a lehetőséggel, hogy megvalljuk, kik vagyunk.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/19. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene


 

Hányan töltötték ki az online kérdőívet?

* Összesen 4 844 007 szlovákiai állampolgár, a lakosság 86%-a

* nők – 52%

* férfiak – 48%

* városlakók – 55%

* vidékiek – 45%

* Pozsony megyében – 88%

* Nagyszombat megyében – 89%

* Nyitra megyében – 87%

* Besztercebánya megyében – 85%

* Kassa megyében – 79%

* Eperjes megyében – 83%

* Zsolna megyében – 92%

* Trencsén megyében – 90%

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
kuciak-család

Ján Kuciak szüleinek nincs kétségük afelől, ki gyilkoltatta meg a fiukat

Kuciak-gyilkosság

A ügyész azt állítja, tévedések történtek a Kuciak-gyilkosság kivizsgálása során

Marián Kočner
Frissítve

Kuciak-gyilkosság: Az ügyész a korábbi ítélet megszüntetését kéri a Legfelsőbb Bíróságtól

Tiltakozás

Folytatódik az állóháború Nagymegyeren

*

Nyitnak az országok, újra szabad az utazás

tetko

A herezacskójára tetováltatott, 19 hónap börtön lett az eredménye

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.