Járványmagyarázat Járványmesével

Hogy lehet jól elmagyarázni egy gyereknek az aktuális helyzetet, a világjárványt?

Ez életkortól függ. A kicsiknél szerintem a mese működik a legjobban. A nagyobbaknak már el lehet magyarázni, mi a különbség a vírus és a baktérium között, hogy mi az a járvány, mi az a vakcina. Az alsósoknak szerintem ez nehezen érthető, de arra nekik is szükségük van, hogy a mese eszközeivel átláthatóbbá tegyük, mi zajlik a világban.

Az ön lánya esetében hogy történt ez a változás? A Járványmese által könnyebben tud boldogulni a kérdéseivel a bizonytalan világban?

Amikor tavasszal bezárt az iskola, és vidékre költöztünk, hirtelen minden megváltozott körülötte. Eltűnt a megszokott környezete, a tanító nénik, az osztálytársak. A körülöttünk lévő világ látszólag semmit sem változott, ezért is volt olyan nehéz elmagyarázni, mitől kell óvakodnunk. A vírusveszélyt még a felnőttek sem mindig érzik át, hiszen nehezen érzékelhető.

Valami olyasmi ez, amit nem látunk, de mindenütt jelen van. Ez még nekünk is félelmetes, nem? A lányomnak általában a mese teszi átélhetővé, hogy miféle láthatatlan lényekkel is kell megküzdenünk, amikor maszkot viselünk és rendszeresen mossuk a kezünket.

Van-e valamilyen bevett módja annak, hogyan beszéljünk a gyerekekkel a koronavírusról?

Nekem nincs bevett receptem, de abban biztos vagyok, hogy annyit és úgy kell mondani, amennyit és ahogyan a gyerek képes felfogni. Az óvodások és kisiskolások esetében jó, ha megszemélyesítjük a vírust, és igyekszünk az ő személyes felelősségüket és bátorságukat hangsúlyozni. Azt, hogy rajtuk is múlik, elbánunk-e vele. Fontos, hogy átérezzék ennek a jelentőségét. Különben a kézmosás ugyanolyan üres szülői puffogás lesz, mint az, hogy vegyél sapkát, vegyél papucsot… Annak idején az Orrfújós mese című könyvem akkor született, amikor a kislányom két hetet otthon töltött megfázással. Az, hogy fújja ki az orrát, unalmas anyai mantra volt. Amikor viszont kiderült, hogy egy Peti nevű kisfiú orrába beköltözött egy Fikkelstein nevű fika, a szomszédba, a másik orrlyukba pedig Fikula asszony, az egy átélhető dolog volt. Őket kellett kilakoltatni, és rendszeresen ellenőrizni, hogy vajon nem a mi orrunkba költöztek-e át. Ez sokkal jobban működött, mint a rendszeres felszólítás, hogy fújd már ki az orrod.

Én úgy látom, a gyerek többnyire a környezet szorongását veszi át. Ha a felnőtt szorong, márpedig hogy a fenébe ne szorongana, a gyerek biztonságérzete is meginog. És nem csak a közvetlen járványveszélyre gondolok, hanem arra, hogy sokan elvesztették a munkájukat, anyagi bizonytalanságba kerültek, vagy az idősebb, esetleg beteg családtagok miatt kell aggódniuk. Ezt nem lehet kézlegyintéssel elintézni, nem lehet azt mondani, hogy ugyan, nincs semmi baj, menj a szobádba játszani! Érdemes elmondani, mi foglalkoztat bennünket, és azt is, hogyan tervezzük ezt megoldani. Ha a gyerek látja, hogy van stratégiánk, eszközeink és terveink, akkor nem rendül meg a biztonságérzete. Bajok sajnos mindig adódnak. Néha kisebbek, most éppen nagyobbak. De mi vagyunk a szülők, miénk a felelősség, hogy krízishelyzetben megmutassuk, hogyan kell tudatosan reagálni. A körvonalazatlan, ólálkodó veszély szerintem sokkal inkább kelt szorongást, mint valami, amivel szembe lehet és kell nézni.

Ahogy ön is hangsúlyozza, a gyerekeknek nagyon fontos, hogy nyíltan el tudjuk mondani, mi történik éppen, hogy eloszlassuk az ismeretlentől való félelmüket. A szülő miképp tudja elsajátítani a nyílt párbeszédet? Mitől függ, hogy valaki tabuizál vagy nyíltan kommunikál a gyerekével?

Nyilván függ a saját szülői mintáitól és a társadalmi mintáktól is. A saját tapasztalatok aztán képesek ezt felülírni. Ha azt látja az ember, hogy a megbeszélés sokkal jobban működik, mint az elhallgatás, akkor hajlamosabb lesz a következő nehéz helyzetben is az egyenes utat választani, és leülni a gyerekkel, hogy nézd, most ez és ez a helyzet adódott, de anya és apa megoldja. Az nekem elég vicces volt, amikor a kislányom a mesémet hallgatva azt mondta, hogy jaj, ezt a szegény, ronda vírust mindenki utálja. Milyen rossz lehet neki! Ha szeretnék őt, biztosan nem volna ilyen gonosz! Megsajnálta, és azt mondta, össze kellene barátkozni vele, akkor biztosan megszelídülne. Meghatónak találtam. Igyekeztem elmagyarázni, hogy ez általában jó módszer, ebben az esetben azonban nem működhet. Hogy itt csak a megfelelően értelmezett harc segít: a kézmosás, a maszk, a fertőtlenítés. Meg kell futamítani a vírust, mert meggyőzni bizony nem fogjuk tudni. Kicsit csalódott volt, ő többnyire meggyőzés párti. Mondtam neki, hogy a játszótéren is vannak olyan verekedős, mérges gyerekek, akiket jobb elkerülni, nem érdemes a lelkükre beszélni. Na, ezt értette.

Milyen szempontok alapján érdemes mesét, irodalmat választani a gyerek számára?

Ez elég összetett kérdés. Az életkor fontos és az, éppen mi foglalkoztatja. A fiamnak elég határozott korszakai voltak: autók, dínók, később egy időben rá volt kattanva az órákra… Ekkor jött a végtelen történet. Mindig próbáltam valami olyasmit olvasni, amihez kapcsolódni tudott.

Mindkét gyerekemnél azt tapasztaltam, hogyha belépnek egy szerző világába, szeretnek ott hosszan időzni. Ha megismerik az adott hangot, akkor sok mesét akarnak ugyanattól az írótól. Így volt ez Janikovszky Évával, Berg Judittal, Lázár Ervinnel. Nekem roppant fontos az illusztráció is. A gyerekek minden képet elraktároznak, ebből építik fel a saját belső vizuális világukat. Nem mindegy, milyen könyveket nézegetnek! Az ízléstelen könyv nálam éppúgy kizáró ok, mint a rossz szöveg. Szerencsére rengeteg gyönyörű, ötletes, izgalmas gyerekkönyv van a piacon, csak győzzünk válogatni! Persze sok a gagyi is. Új jelenség a képileg vonzó, szövegében igénytelen mese. Korábban ilyet nem láttam, de most többször is találkoztam hasonlóval. Számomra az illusztrációnak legalább akkora jelentősége és szerepe van, mint magának a szövegnek. A népmesékről még nem beszéltünk. A népmesék a maguk nyelvén számos olyan kérdésre válaszolnak, amelyek a gyerekben gomolyognak. Nemrég megjelent egy nagy port kavart mesekönyv, amelyben meseátiratok is szerepelnek. Én íróként nem kedvelem a népmeseátiratokat, mert a történetek nem véletlenül formálódtak olyanná, amilyen formában ismerjük őket. A könyvvel rémes dolgok történtek, politikai akció lett belőle, a könyv ledarálását megvetendőnek és kicsit nevetségesnek is tartom, de sajnos ez nem jelenti azt, hogy a kötettel szemben ne lennének kifogásaim. Ebben a szélsőségesen polarizált helyzetben szinte lehetetlen esztétikai alapú véleményt mondani, pedig fontos, sőt talán ez volna a legfontosabb. Mert a kötet által hirdetett értékekben magam is hiszek, a mesék jó része ugyanakkor gyenge minőségű, ezt azért muszáj elmondani. A mesekönyvben szereplő örökbefogadás témájú mese például bájtalan átemeléssel használja az én örökbe fogadós mesém egyes, kifejezetten általam kitalált motívumait, mint erre többen is felhívták a figyelmemet. Én 2016-ban jelentettem meg a Móra Kiadónál A lány, aki nem beszélt című könyvemet, amelyben az öreg, szegény szülők az erdőben rátalálnak a gyermekükre. Hát, ha úgy tetszik, folklorizálódott a mesém. Ennek akár örülni is lehetne… Írtam már mesét a rákról mint betegségről is, ennek az a címe, hogy Anyát megoperálták. Alapvetően derűs történet Hitka Viktória szép illusztrációival. Igyekeztem benne humorral láttatni, mi is valójában az a rák, miért nevezik így, és mit jelent az, ha valakit ezzel kezelnek. Talán sokan hátra hőkölnek, ha ezt hallják, de tudom, hogy hány embernek segített ez a könyv, és milyen természetesen fogadta minden kisgyerek a környezetemben. Én szinte mindenről írok, ami engem foglalkoztat, gyerekeknek és felnőtteknek is. Így tudom megfoghatóvá tenni a problémákat, mindent igyekszem történetté alakítani. A humor, az irónia kulcsfontosságú. Az igazi baj akkor van, ha a humorérzékünket is elveszítjük. Addig, amíg az megvan, nincs nagy vész.

Szlovákiai magyar kiadó jelenteti meg a Járványmesét. Van-e valamilyen különleges magyarázat erre a számunkra is rendkívül jó hírre?

A mese először a Nők Lapja hasábjain jelent meg, még akkor, tavasszal, amikor megírtam. Ezután jelentkezett nálam a Womanpress kiadó (a Phoenix Polgári Társulás kiadója – a szerk. megj.), hogy megjelentetnék könyvben a mesét, én pedig örömmel rábólintottam a dologra. Nyáron még azt hittem, hogy ősszel már csak a lecsengő járványról beszélgetünk majd. Nem hittem volna akkor, hogy most, a tél beálltával ugyanazokkal a kihívásokkal és veszélyekkel nézünk szembe, de ha már így alakult, legalább itt van ez e könyv.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 48. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene