Itt az omikron, de mi jöhet még?

Vasárnap

Jó lenne azt írni, hogy a koronavírus omikron változata már a végső, és ezután végelgyengülésben kimúlik, de sajnos, ezt nem tudhatjuk. Egyelőre csak az biztos, hogy gyorsabban terjed, enyhébb tüneteket okoz, mint az előző változatok, és hogy sokkal több gyermek kapja el.

A szlovákiai tudósok által alapított Veda pomáha (A tudomány segít) kezdeményezés adatai szerint a járvány kezdete óta, azaz idestova két év alatt összesen 1400 tizennyolc év alatti Covid-fertőzött személy, vagyis gyermek került kórházba, közülük húszat kellett mesterségesen lélegeztetni, tizennégyen meghaltak, ami a betegek pontosan 1%-a. Tekintve, hogy az országban több mint egymillió gyermek él, és közülük több mint 150 ezernél mutatott ki Covid-fertőzést a PCR-teszt, a kórházi kezelésre szorulók száma nem magas. Természetesen senkit nem vigasztalnak a jó statisztikai adatok, ha épp az ő gyermeke van bajban, ráadásul a szakemberek szerint az omikron jobban érinti a gyermekeket, mint az előző változatok bármelyike. Peter Visolajský gyermekorvos, a hazai orvosszakszervezet elnöke szerint magas annak a kockázata, hogy az oltatlan gyermekek többsége megfertőződik, annál is inkább, hogy már iskolába, óvodába járnak. Bár legtöbbjük nagy eséllyel könnyen átvészeli a betegséget, nagy számú fertőzöttnél várhatóan több lesz a súlyos, kórházi ellátásra szoruló eset is.

Gyermekekre támad

„Egy kisgyereket a több napig tartó láz, hányás, hasmenés is rendkívül legyengít. Ha ehhez még a nehéz légzés és a végtagok görcsei társulnak, akkor elengedhetetlen a kórházi ellátás. Szerencsére arányaiban nincs több ilyen eset, mint a deltánál, viszont a fertőzött gyermekek száma sokkal nagyobb, ezt már az ünnepek között is tapasztaltuk. Február elejére akár 250–350 ezer gyermek is megfertőződhet Szlovákiában, ami hatalmas nyomást jelent majd a gyermekorvosi rendelőkre és a kórházakra, de itt nincs vége a dolognak, mert ezek a beteg gyerekek a vírust hazaviszik, megfertőzik a testvéreiket, szüleiket, nagyszüleiket is.

Bizonyos fokú védettséget az jelentene, ha minél több öt éven felüli gyermek be lenne oltva, de Szlovákiában általánosan is nagyon alacsony az oltásra való hajlandóság, a gyermekek esetében pedig még alacsonyabb” – magyarázza Visolajský. Az 5–11 éves gyermekeket december 22. óta oltják országszerte a megyeszékhelyeken. A vakcina beadása regisztrációhoz kötött, a szülőknek az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (Národné centrum zdravotníckych informácií) honlapján (www.nczi.sk) kell előjegyezni az időpontot, és természetesen el is kell kísérniük a gyermeket az oltásra. A 11–17 év közötti fiatalokat már előjegyzés nélkül is beoltják. A gyermekek egy oltást kapnak, a Pfizer vakcina felnőtt adagjának egyharmadát, megerősítő második adagot nem.

Az utóhatás többszervi gyulladás

Az érdeklődés egyelőre az egyetlen adag iránt is nagyon gyér, annak ellenére is, hogy a megfertőződött és nem oltott gyermekeknél gyakoribb a tüdőgyulladás. „Ha enyhébb lefolyású, otthon is kifekszik, de ha súlyosabb, akkor ők is lélegeztetésre szorulnak, és bekövetkezhet náluk a többszervi gyulladásos szindróma, a MIS-C. Ez nagyon súlyos szövődménye a koronavírus-fertőzésnek a gyerekek és fiatalok esetében. Jellemzően nem a vírusfertőzéssel egyidőben, hanem valamivel utána, gyakran a teljes gyógyulást követően jelentkezik. A kiváltó okot jelenleg nem ismerjük, de ha időben felismerik, ezt a súlyos betegséget is lehet kezelni” – mondja Peter Visolajský Ez a gyulladásos szindróma általában 21 évesnél fiatalabb, koronavírus-fertőzésen átesett betegeknél alakul ki a látszólagos gyógyulást követő néhány héten belül. Tünetei a több mint egy napja fennálló 38 °C feletti láz, gyengeség, vérből mért gyulladásra utaló laboratóriumi értékek, egyszerre több szervre kiterjedő súlyos problémák, amik jellemzően a szívet, a vesét, a bőrt, a légző- és vérképző vagy idegrendszert, esetleg a bélrendszert érintik, mint például az erős hasi fájdalom hányással vagy hasmenéssel, az ismeretlen okból jelentkező bőrkiütések, és a mindkét szemet érintő kötőhártya-gyulladás. Ha a felsoroltak közül legalább kettő fennáll, a gyermeknek azonnali orvosi ellátásra van szüksége.

Várandós nők vigyázzanak

Mielőtt olvasóinkat megrémítenénk, azt is el kell mondanunk, hogy a fertőzött gyerekek többségénél enyhe, szinte tünetmentes a betegség lefolyása. De még mindig itt van az a 10%, akinél súlyos szövődményekkel és következményekkel kell számolni – vagyis akár hónapokkal azt követően, hogy negatív a Covid-tesztjük, még mindig fáradékonyak, gyulladásos betegségekkel küzdenek, étvágytalanok, fáj a fejük, megy a hasuk. „Úgy látjuk, hogy a kétévesnél fiatalabb gyermekek a leginkább veszélyeztetettek. Sajnos, még a magzatok is, ha a várandós anya koronavírusos, komoly annak a kockázata, hogy a gyermek nem fejlődik kellőképpen, korábban vagy rendellenességekkel születik” – figyelmeztet Peter Visolajský. Az omikron ráadásul sokkal fertőzőbb, mint az előző koronavírus-változatok. Míg a delta esetében négy-öt nap múlva vált valaki fertőzővé, az omikront két napon belül átadhatjuk másoknak.

Csúcsra tör és lecseng?

Szakemberek szerint az omikron nagyon gyorsan eléri majd a csúcsot, de ugyanilyen gyorsan le is csenghet. Kórházba ugyan ismét sokan kerülhetnek, köztük jóval több gyermek, mint az előző variánsok esetében, de eddig a külföldi tapasztalatok is arra mutatnak, hogy kevesebb lesz a súlyos lefolyású, mesterséges lélegeztetést igénylő eset. A szlovákiai egészségügy állapotát tekintve ez még nem ad okot az optimizmusra, nálunk már az is gond, ha egyszerre több, standard kezelésre, esetleg oxigénpalackra szoruló beteg kerül a kórházakba. „Eddig minden Covid-variáns új helyzet elé állított bennünket, mert mindegyik új tüneteket, szövődményeket is hozott” – emlékeztet Visolajský. Mindegyikből tanultunk is, ma már jóval többet tudunk erről a betegségről, mint két éve, de még midig nem mondhatjuk, hogy nem érhetnek meglepetések. Csak abban vagyunk biztosak, hogy nagyon komolyan kell venni, mert hosszú távú, sőt nem kizárt, hogy egész életre szóló következményei lehetnek.” A szakemberek aggodalmaitól függetlenül a kormány enyhítéseket szorgalmaz, és a fekete járásokban is az éttermek, bevásárlóközpontok, tornatermek megnyitását javasolja. Részletezni felesleges az elgondolásokat, mert mire jóváhagyják, úgyis minden másképp lesz. Csak az marad állandó, hogy ebbe a bizonytalanságba és tehetetlenségbe mindenki belekeseredett és belefáradt. Egyetlen reményünk, hogy jön a tavasz, és vele újra enyhül a helyzet, aztán a vírus annyit mutálódik, hogy majd csak elpusztítja saját magát. Végül is, a világon még nem volt olyan járvány, amely egyszer ne ért volna véget.

Érdekes

Hány oltás szükséges és elégséges?

Tavaly ilyenkor, amikor az egész világon elkezdtek tömegesen oltani a koronavírus ellen, még arról volt szó, hogy a legtöbb vakcina esetében két adagra lesz szükség. Azóta már mindenhol szorgalmazzák a harmadik, emlékeztető adagot is, mert kiderült, hogy az oltóanyag hatása fél év alatt jelentősen csökken, és a szervezetben már nincs elegendő ellenanyag. Az Ausztriába és Csehországba való belépéshez már most is három oltás, vagy két oltás és teszt szükséges, Szlovákiába továbbra is szabadon lehet utazni két oltás után, de oltatlanul is elég egy PCR-tesztet abszolválni.

Kötelező, csak nem kivitelezhető

A tavalyi év végén felkapott téma volt az oltás kötelezővé tétele is, erről most csend van, egyrészt, mert Igor Matovič pénzügyminiszter inkább pénzzel motiválná a 60 évnél idősebbeket, másrészt, mert a témát illetően a kormánykoalíción belül sincs egyetértés. Tekintve, hogy a lakosság fele harciasan oltásellenes, nem várható, hogy a kormány ilyen szigorú intézkedéssel veszélyeztetné az amúgy is zuhanó népszerűségét. A kötelező Covid-oltás bevezetése ott sem egyszerű, ahol a lakosság jóval nagyobb arányban bízik benne: Olaszországban és Ausztriában is februárra tolták ki az eredetileg január közepére tervezett határidőket, mert a szükséges informatikai háttér nem áll rendelkezésre. Közben járványügyi szakértők már arról vitáznak, hogy szükséges lesz egy negyedik adagra, és ha a vírus velünk marad, akár további emlékeztető oltásokra is. Elsőként Izrael jelentette be, hogy a 60 év felettieket és az egészségügyi dolgozókat a negyedik adaggal is beoltják, majd Chile csatlakozott hozzá. Európában még a harmadik adagot is kevesen vették fel, de ha a vírus tovább mutálódik, fél éven belül számukra is csak egy negyedik adag biztosíthat kellő mennyiségű ellenanyagot. Nagy kérdés, hogy a félévente ismételt oltások nem járnak-e több kockázattal és mellékhatással, mint amennyi hasznot jelentenek az általuk bevitt ellenanyagok. A nagy kár pedig az, hogy ezt csak évek múlva fogjuk megtudni.

Már a flurona is támad

Mintha mindez még nem lenne elég, a napokban kiderült, hogy egyszerre kaphatjuk el az influenzát és a koronavírust is. A betegségegyüttest elsőként Izraelben diagnosztizálták, és fluronának nevezték el. Nem egy új vírusról van szó, hanem arról, hogy ugyanabban a páciensben egyidejűleg fertőzést okozott az influenzavírus és a koronavírus. A virológiában e jelenség ismert: a két vírus kölcsönösen felerősíti egymás hatását, ezért a betegség lefolyása is súlyosabb lehet.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/3. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?