Aktuális

Irányvonalak Feleden, embert próbáló időkben. GALÉRIA

Feled | Bármilyen nehéz időszakot kell is túlélni most, az elindított fejlesztéseket, a megvalósításra váró terveket nem adják fel. Feleden, ebben a dél-gömöri nagyközségben három évvel ezelőtt jártunk legutóbb. Azóta sok minden történt.
Szászi Zoltán

2020. november 18. 15:30

Irányvonalak Feleden, embert próbáló időkben
- Szászi Zoltán felvétele

Mihályi Gábor tizennégy éve Feled (Jesenské) polgármestere, azóta folyamatosan a „más irányba, más stílusban, más tempóban” szlogenjéhez tartva magát vezeti a községet. A szűkebb helyi, a tágabb kistérségi (a Gömöri Városok és Falvak Társulásában) mellett országos szinten is fontos munkát bíztak rá a Szlovákiai Falvak és Városok Szövetségén belül. Elnökségi és tanácstag, a közigazgatás és a helyi önkormányzatok modernizációja a feladatköre. Ezt Feled önkormányzatában minden szinten igyekszik megjeleníteni.

Változtatni, jobbítani

„Az elmúlt választási időszakokban elvitathatatlanul javult Feled gazdasági helyzete, számos beruházás valósult meg. A község vezetése az itt élők életkörülményeinek javításáért, az energiatakarékosabb intézményfenntartásért, az élhető, biztonságos, szolgáltatásokat helyben kínáló működésért dolgozik. Az idei év ugyan nem volt éppen kedvező a beruházásoknak, de a vírushelyzet sem állíthatta meg a feledi községháza tavaszi felújítási munkálatait. Az épület földszintjén így sikerült megnyitni, a polgárok számára elérhetővé tenni az ügyfélkapus rendszerű önkormányzati és kistérségi közös hivatalt. Ez huszonnyolc község mintegy tizenhatezer lakosának nyújt szolgáltatást, és a Gömöri Falvak és Városok Társulásának, valamint Feled községnek az együttműködésével alakították ki, a kormány leszakadt régiókat felkaroló fejlesztési támogatásából. A hivatal a helyszíni ügyintézéshez ugyanebből a forrásból nemcsak a felújítást, a berendezéseket, az intranet hálózati technológiákat finanszírozta, hanem egy szolgálati személygépkocsit is vásárolhatott” – sorolta Mihályi Gábor polgármester. A pályázat legfontosabb eleme a folyamatos modernizáció, a közszolgáltatások fejlesztése a polgárok igényei szerint. Támogatja a községek közötti együttműködést és a közös gondolkodást az emberi, anyagi és műszaki források jobb kihasználására, a fejlesztési célok elérésére.

Biztonság, befektetések

Feled közlekedésbiztonságát és közrendjét figyelő kamerarendszerét is bővítették, méghozzá három olyan berendezéssel, amelyek akár 200 kilométeres óránkénti sebességnél is felismerhető felvételt készítenek a járműről. „A kamerákat a Serke, a Várgede és a Rimaszombat felé vezető utakon helyeztük el. A biztonságos közlekedéshez tartozik az utak karbantartása és felújítása is. Az első félévben a tervek szerint felújítottuk az aszfaltburkolatot a Kerti és az Akác utcában, kétezer négyzetméternél is több parkolási felülettel kiegészítve őket. A munkálatokat a legnagyobb bizonytalanság idején, márciusban végezték el.” Mint kifejtette, a második félévben is folytatták a befektetéseket kedvezményes, kamatmentes hitelből és a saját költségvetésükből, 140 ezer euró értékben. Ez a Barca felé vivő út, az Orgona, a Rózsa és a Jázmin utcákban 5943 négyzetméter, összesen több mint 8500 négyzetméter új aszfaltréteget jelent.

Galéria
Polgármester-1
A feledi községháza-2
A Janko Jesenský Alapiskola-3
A kultúrház épülete-4
+5

Munkák önerőből

Az óvodásaink október elejétől birtokba vették az új, kétosztályos épületrészt is, a költöztetéskor szülők és nagyszülők segítettek önzetlenül” – mutatott rá a polgármester. Az épületet és berendezését EU-s pályázatból finanszírozta a község, az IROP programból. „Beigazolódott, hogy jó döntés volt saját építőipari, javító és szolgáltató céget létrehozni. A Kompas cég idén a Janko Jesenský Alapiskola kritikus állapotú tetőszerkezetét újította fel szakszerűen, a falu saját költségvetéséből. A községi kisvállalat következő munkája az óvoda előtti járda javítása, felújítása volt. Az eredeti betonozást szegélyköves, nagy méretű járólapok váltották fel. Júniusban sikerült a helyi labdarúgópálya öntözési rendszerét is elkészíteni, a Szlovák Labdarúgó Szövetség támogatásával és részben saját forrásból. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a megfelelő öntözésnek köszönhetően a gyep egészségesen fejlődik, használat után gyorsan regenerálódik.” Idén még egy igen nagy léptékű felújítást végzett el közbeszerzési versenyt elnyerve e feledi cég, mégpedig a tűzoltószertár teljes felújítását, ami a belügyminisztérium pályázati forrásaiból és önrészből valósult meg. „Sikerült a sporttáborunkat is megszervezni júliusban, ennek külön örülünk” – hangsúlyozta Mihályi Gábor.

Egyéb tevékenységek

Feled polgármesterének egyébként sokféle napi rutinfeladata mellett még egy felelősségteljes szerepe van a Cseres Helyi Akciócsoport (MAS Cerovina, vagy HACS Cseres) működésében. E szervezet keretében a Gortva és a Rima mente gazdasági, turisztikai, szociális fejlesztésén dolgoznak a 28 alapító községben. „A mostani vírushelyzet sem állíthatja meg a tervezett fejlesztéseket, a szabályok és előírások szigorú betartása mellett próbálunk dolgozni. Sajnos nem zökkenőmentes a pályázati rendszer a LEADER programban, mert hosszú ügyintézési és közbeszerzési folyamatokat kell végigjárni minden pályázónak egész Szlovákiában. Ennek senki sem örül, és fokozza a közönyt a térség önkormányzataiban, továbbá a mezőgazdászati vállalkozók között is. Pedig főleg nekik szólnak a pályázati felhívásaink és a várva várt fejlesztési támogatások.”

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 47. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
e-shop

Egyre többen vásárolnak online

GALÉRIA: Lehullott az idei első hó Kassán

GALÉRIA: Lehullott az idei első hó Kassán

Peter Pellegrini
Frissítve

Matovičéknak csökkent, Pellegrini és Sulík pártjának nőtt a támogatottsága

Könyvsorsok: Elveszve New Yorkban

Könyvsorsok: Elveszve New Yorkban

Az 1956-os magyar menekültek a Nemzetközi Vöröskereszt ausztriai táboraiban

Akiket vártak... – Az 1956-os magyar menekültek a Nemzetközi Vöröskereszt ausztriai táboraiban

Sebastian Kurz

Kurz: A teljes zárlat után is szigorú korlátozásokkal kell számolni Ausztriában

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.