Húszéves a Carissimi

vasarnap

Kezdjük talán az elején. Körülbelül egy hónapja levelet kaptam a Carissimiből, amely meghívást tartalmazott a nonprofit alap 20. születésnapjára, amit a Komáromi Jókai Színházba terveztek. Gyors egyeztetés után a családi tanács úgy döntött, a sógorom el tud bennünket vinni Komáromba, így pozitív választ adhattam.

A parkolóban rögtön felismertem Nagy Julcsit, és tudtam, hogy őt kell követnünk, majdcsak eljutunk valahova – mivelhogy járatlanok voltunk itt. Fél kettőre kellett a színházban lenni, de a gálaműsor csak kettőkor kezdődött. A közbeeső időt ismerkedéssel és logisztikával töltöttük ki – mivel a kerekesszékeknek valahogy fel kellett kerülniük a színházterembe, lehetőleg a bennük ülőkkel együtt; ebben a színházi díszletmunkások segítettek.

Közvetlenül a színpadnál szorítottak nekem helyet. Ez azért volt jó, mert így szinte érezhettem a szereplők lélegzetvételét, és olyan apróságokat is megfigyelhettem, amik a távolabb ülők figyelmét esetleg elkerülhették. Ilyen volt például annak a két aggódó anyukának a párbeszéde, akiknek a gyerekei ott voltak a színpadon: az egyik anyuka megkérte a másikat, hogy figyeljen oda a fia begyűrődő gallérjára, mert az zavarni szokta. A gálaműsor bevezetéseként ugyanis öt fiatal mutatta meg tehetségét a jelenlévőknek.

Elsőként Nagy Zsuzsika énekelt, a Galántai Értelmi Sérülteket Segítő Társulás képviseletében. Az alkalomhoz illően a Boldog születésnapot! című dalt adta elő. Utána Petőcz Balázs, a Dunaszerdahelyi Értelmi Sérülteket Segítő Társulás tagja következett, Túrmezei Erzsébet A harmadik című versét szavalta el. Árendás Katalin – szintén a Galántai Értelmi Sérülteket Segítő Társulás tagja – Mécs László A királyfi három bánata című versét adta elő nagy átéléssel. Plavucha Márk Dunaszerdahelyről érkezett, és a hangja rögtön megfogta a közönséget. Ő Presser Gábor Valaki mondja meg című számát énekelte el. Csölle Tivadar, a féli alapiskola tanulója Nógrády Gábor Denevér című monológjából mondott egy részletet.

A délután bővelkedett megható pillanatokban, de mikor Slezák Erika, az autistákat segítő Konrádko Polgári Társulás elnöke a Mit tehetnék érted? című dal közben összegyűjtötte a fiatalokat, és a színpad elejére hozta őket, hát az torokszorító volt.

Ezután az ünnepi beszédeken volt a sor. Czimbalmosné Molnár Éva, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője köszöntötte a jelenlevőket és a húszéves Carissimit, s Potápi Árpád János államtitkár nevében díszoklevelet adott át Bauer Editnek, a Carissimi kuratóriuma elnökének a szervezet fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családok támogatására kifejtett tevékenységének elismeréséül. Gál Tamás, a rendezvénynek helyszínt adó Jókai Színház igazgatója rövid beszédben üdvözölte a közönséget. Keszegh Béla, Komárom polgármestere a város nevében mondott köszöntő beszédet. Bauer Edit ünnepi beszédében elmondta, hogy ez a munka, amelyre húsz éve vállalkoztak, soha nem ér véget, és a következő húsz évben is lesz tennivaló.

Az ünnepi műsor második felében Szarka Gyula és zenekara adott fergeteges koncertet, a közönséget is bevonva.

A délutánt fogadás zárta, sok rég látott ismerőssel, mi azonban nem maradhattunk sokáig, mivel indulnunk kellett haza.

Sztakó Zsolt

Érdekes

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/26. számában jelent meg

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?