Humor és cenzúra: „Miért fáj az neked, ha nevetünk?”

vasarnap

Nemrégiben ezzel a szent kérdéssel találkoztam egy poszt alatt. B és társai kérdezték A-tól, miért fáj az, ha valakin nevetnek? Nem bántanak vele senkit.

Néha A is kipróbálhatná, milyen érzés, elvégre ingyen van és bérmentve. Hozzátenném A igazán nem tett semmi rosszat, egy egyszerű kérdést tett fel egy késő szerda délután. Nem volt sértő, bántó, még érdeklődőnek is mondhatnám. Hogy miről szólt a cikk? Talán nem is érdekes annyira – egy újabb magyar darabja volt azoknak, melyben komoly kísérlet történt egy magyar tárgyú és légkörű társadalmi lejáratásra… A lényeg sokkal inkább az, hogy mindennek a végén szegény A-t illeték megtorlással, és nem a posztot vagy annak a szerzőjét. Szegény A 24 órás felfüggesztést kapott a Facebooktól. Ezt már csak később tudtam meg, az ő adatlapjáról. Hogy miért? Mert a Facebook algoritmusa őt tette felelőssé a kialakult vita miatt. Én magam mindebből arra következtettem, hogy a politikai korrektség él és virul, elvégre ki mondta, hogy csak a baloldalnak lehet kedvezni? Itt kérem a jobbosok is jól látható eredményre jutnak.

Az igazság fáj?

Két héttel később a brit színész és komikus, Ricky Gervais egyik interjújába futottam bele. Aki nem ismerné Rickyt, annak elég annyit tudnia, hogy a férfi soha nem a politikailag korrekt, ártalmatlan humoráról volt ismert. 2020-ban a Golden Globe-on például egész Hollywoodot elküldte melegebb tájakra hűsölni. A díjátadón elhangzott nyitóbeszéde, műsorvezetőként hozott és alakított poénjai olyannyira jól sikerültek, hogy a legnagyobb videómegosztó-portálokon mindmáig több kattintást és megtekintést tud generálni, mint maga a műsor egésze. Kit érdekel, hogy ki és mit nyert, na meg, hogy miért kapta a szobrot, ha kapott egyáltalán (nagyjából ez volt Ricky nyitóbeszédének az alapja is), ha helyette azt nézhetik, hogy másoknak, a kiváltságosoknak pörkölnek oda (ingyen és bérmentve).

Ugyanakkor miközben a világ egyik fele pompásan szórakozott a humorista tréfáin, számos újságcikk született arról, hogy Ricky túlment minden határon, és mennyire szükségtelen volt mindaz, amit csinált. Közfelháborodást keltő beszéde után többen lejobboldalizták (itt próbáltunk szebben fogalmazni – a szerk. megj.) és tűzbe vetették volna a komikust. Hogy a kialakult helyzetet paradox mód tovább fokozza, Ricky Gervais előzékenyen maga is összegyűjtött ezekből egy csokorra valót a Twitter-oldalán, ahol nemcsak továbbosztotta, de némelyik cikket meg is kommentelte. Hogy kinek miért van és miért nincs, ne volna igaza ebben a témában, az természetesen nem a mi tisztünk eldönteni, igazán nem szeretnénk túlgondolni önmagunk szerepét, befolyását a témában. Az viszont tény, hogy a nézők valamiért szeretik Rickyt, a Golden Globe-on is visszatérő vendég, hiába van gyakorlatilag mindenkihez egy-két keresetlen megjegyzése – mindez főműsoridőben. Mint például ez itt: „Az Apple a Morning Show-val szállt be a tévés piacra. Ez egy nagyszerű dráma a méltóság fontosságáról, és arról, hogy helyesen cselekedj. Mindezt egy olyan cég gyártotta, aki éhbérért dolgoztat Kínában.” Vagy ez az aranyigazság: „Ha nyertek (a színészekre értve – a szerk. megj.) díjat ma este, ne használjátok azt politikai beszédre, rendben? Nem vagytok abban a helyzetben, hogy okosítsátok a közönséget. Semmit nem tudtok a valódi világról, kevesebb időt töltöttetek az iskolában, mint Greta Thunberg.”

Hogy az igazság fáj? Valóban. Tulajdonképpen kész csoda, hogy a humoristát provokatív stílusa miatt még nem földelték el a szórakoztatóiparban. Pedig figyelembe véve, hogy Ricky nyíltan kiáll a politikailag korrekt humor ellen, ez igazán időszerű lenne. Ricky Gervais véleménye szerint a humor lényege azonban épp az, hogy bizonyos témákban fel lehet vetni olyan kérdéseket, és el lehet sütni olyan vicceket, hogy csúnya pofonokba szaladna bele az ember. Khm.

Mikor mi a polkorrekt?

Ugyanakkor, és ezt már mi mondjuk, azt is figyelembe kell venni, hogy a generációk között is változik az emberek humorérzéke. Míg teszem azt a 70-es években egy bevándorló szomszédjával viccelődő fehér férfit a nagy többség viccesnek tartott, ma már nem feltétlen találnák annak, és nem pusztán amiatt, mert PC-nyelvhasználat és egyebek. Változunk. Ez az igazság. A Rákosi-korszakban például, ahol a viccmesélés nagymértékben kimerítette a politikai korrektség kategóriáját, és ahol mindenki értette azt, amikor azt mondták: igazi lovas nemzet vagyunk, elvégre Árpád és Horthy fehér lovon vonult be, Rákosi meg Vorosilovon jött és Szuszlovon ment tova… Ez a mai gyermeki fülnek már nem sokat mond. Nekem sem mondott egészen addig, míg édesapa fel nem világosított, hogy hát nem úgy van az, édes lányom. Ez persze érthetően sok embert érzékenyen érint: főleg azokat az idős, fehér férfiakat, akik hüllőkként mászkálnak a képernyőkön szerda esténként, és nyafognak arról, hogy hát: „Manapság már nem lehet mondani semmit. Miért fáj az másoknak, ha nevetünk?” És valóban. Vajon miért? Írják meg nekünk!

 

Érdekes

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/31. számában jelent meg

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?