Aktuális

A pünkösd is más lesz

A rendkívüli húsvét utáni hetedik hétvégén már nem lesznek teljesen üresek a templomok, de a tömeges egyházi rendezvények továbbra is elmaradnak.
Rizsányi Attila

2020. május 29. 16:27

koronavirus
- Fotó: MTI

Bármennyire bizakodásra adnak is okot és lehetőséget a járványügyi adatok, továbbra is elképzelhetetlen, hogy az idén több százezer ember zarándokoljon el a magyar keresztények legnagyobb eseményére. Maga a csíksomlyói fogadalmi búcsú nem marad el, de ezúttal egészen más arcát mutatja majd. Az erdélyi ferences rend szervezi, és Bőjte Mihály csíksomlyói házfőnökük közlése szerint a ferenceseknek mint a kegyhely őrzőinek kötelességük pünkösd szombatján misét bemutatni és valamivel pótolni a zarándoklatot – hiszen ez a székelyek 1567-ben kezdett, katolikus hitük megvédéséért hálát adó búcsúja. A romániai intézkedések szigorúsága miatt annyi látszik biztosnak, hogy a világhálón, esetleg a televízióban élőben közvetítik majd az eseményt – élve azzal a lehetőséggel, amellyel eddig is igyekezett az egyház némileg pótolni a szentmisék hiányát. Emellett még az utolsó hetekben is élt a remény, hogy május 30-án legalább egy szűk körű zarándoklatot tarthatnak. Arról is az épp aktuális rendelkezések tükrében döntenek majd, hogy a közvetített szentmisét az ikonikus helyszínnek mondható hegynyeregben vagy a templom zárt terében tartják-e.

Amit lehet, halasztanak

A pünkösd, a húsvét nem halasztható, tehát megünneplését az épp aktuális helyzethez kénytelenek alakítani, még ha ez a hagyományoktól való viszonylag komoly eltérést jelenti is. Az elmozdítható egyházi eseményeket azonban későbbi időpontra helyezik át, így történhet meg, hogy ugyan a csíksomlyói búcsú idei jelmondatát („A Szentlélek száll le rád”) annak fényében választották, hogy a gyulafehérvári főegyházmegyében az eucharisztia évének nyilvánították az ideit, az erre apropót adó budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK) elhalasztják. Az előkészületekre komoly erőket fordítottak, és feltűnt az esélye annak, hogy Ferenc pápa is ellátogathat az eseményre, a körülményekre tekintettel azonban Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kénytelen volt bejelenteni, hogy a kongresszust 2021 szeptemberére halasztják. Magyarország most másodszor ad majd otthont az eseménynek, legutóbb 1938 májusában a 34. NEK házigazdája volt Budapest.

Vissza a templomokba

A problémát az eseményekkel kapcsolatban a tömegesség jelenti, a templomokba azonban visszatérhetnek a hívek – ha eleget tesznek az előírásoknak. Szlovákiában jelenleg maszkot viselve, egymástól kétméteres távolságot tartva látogathatják a templomokat, és tartózkodniuk kell a kézfogástól; az illetékesek javasolják, hogy az idősek számára külön misét mutassanak be, ezzel is fokozva a biztonságukat. Ezzel nagyjából egy időben a Vatikánban is enyhítettek: május derekán részletes fertőtlenítést követően megnyitották a hívek előtt a Szent Péter-bazilikát és a teret, de itt sem teljesen oldották fel az elővigyázatossági intézkedéseket.

Mindezzel együtt továbbra is a biztonság, az egészség megóvása áll az első helyen, ezt kell szem előtt tartani a templomlátogatáskor, illetve amikor fontolóra vesszük, hogy egyáltalán elindulunk-e. A járványhelyzet kezdetén az Apostoli Penitenciária dekrétumban engedélyezte a teljes búcsút a koronavírusban szenvedő betegeknek, gondozóiknak és az értük imádkozóknak, és a közösségi feloldozás lehetőségére is emlékeztetett.

A turizmus is igazodik

Magyarországon, ahol a pünkösd hétvégéje egy szabadnappal hosszabbodik, és a szigorításokat is enyhítették, sok turistára számítanak – országhatárokon belül. A korlátozások miatt megnőtt az érdeklődés például a falusi turizmus iránt, hiszen itt a legkisebb az esélye annak, hogy tömeg alakuljon ki; kis szerencsével nem is kell találkozniuk a vendégeknek.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/22. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Játékos nyári iskolák augusztusban

Játékos nyári iskolák augusztusban

Boris Kollár

Kollár nem akarta Kiskáékat a kormányba

Antalík Imre

Önmentőövet a gazdaságnak!

„Örömteli állapot vár rám...”

Kíváncsian várja, milyen apa lesz

koronavírus

Egy nap alatt több mint százan fertőződtek meg Ausztriában

Nero, a véres költő

Könyvsorsok: A kis tett mindig gaztett, a nagy tett sohasem az

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.