Aktuális

A munkaadó tartozásáért nem a beteget bünteti a biztosító

Jelige: Tudtom nélkül adós lettem
Vrabec Mária

2020. október 27. 15:17

panaszkonyv

Tisztelt Vasárnap!

A Dôvera egészségbiztosító ügyfele vagyok, és mostanáig azt hittem, hogy soha egy centtel sem tartoztam nekik. A múltkor derékfájással mentem a körzeti orvosomhoz, gondoltam, elküld neurológushoz, aki pedig kiír infúziókat, rehabilitációt, mert az mindig segített. Nagy meglepetésemre az orvos közölte, hogy nem küldhet sehová, mert adósságom van a biztosítónál. Mint kiderült, a munkaadóm a járvány kitörése, azaz március óta nem fizette utánam sem az egészség-, sem a szociális biztosítást. Erről én nem tehetek, nem is tudtam róla. Most tényleg nem vagyok jogosult az orvosi ellátásra?

Jelige: Tudtom nélkül adós lettem

 

Tisztelt Olvasónk!

Az egészségbiztosításról szóló törvény értelmében adósnak az számít, aki legalább három hónapig nem fizette be a biztosítási előleget, vagy 100 eurót meghaladó követelése van vele szemben a biztosítónak. Az adósok listáját minden biztosító rendszeresen frissíti, és közzéteszi a honlapján, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy a listán szerepel a nevük, mert azt hiszik, a munkaadójuk fizeti az illetéket. Épp ezért a törvény értelmében nem őket terheli a felelősség az adósságért, és teljes ellátásra jogosultak, vagyis mindent meg kell kapniuk, amit a biztosítójuk finanszíroz.

Orvosának nem volt igaza, amikor elutasította önt, a biztosító sem öntől, hanem a munkaadójától fogja követelni a tartozást. A rendszer, amely az orvosok és gyógyszertárak számára is elérhető, nem is mutatja ki adósként, ezért kérdés, honnan tudhatta az orvosa, hogy munkaadója nem fizette önért a biztosítást.

Aki azonban maga fizeti a biztosítását, és tartozást halmoz fel, az csak halaszthatatlan ellátásban részesülhet. Halaszthatatlan ellátásnak az számít, amit hirtelen, a beteg életét veszélyeztető állapotromlás esetében köteles megadni az orvos. Ugyancsak halaszthatatlan ellátásra jogosult az az adós, akit elviselhetetlen fájdalom gyötör, állapota hirtelen rosszabbra fordul, megváltozik a viselkedése és cselekvése, veszélyezteti saját magát vagy a környezetét. Halaszthatatlan ellátásnak számít a szülés, a veszélyes és gyorsan terjedő fertőző betegségben szenvedő vagy fertőzésgyanús beteg kivizsgálása és ellátása, a súlyos beteg kórházba szállítása, valamint a szervdonorok és a transzplantációra szoruló betegek szállítása.

A felsoroltakon kívül az adós nem jogosult a biztosító által térített orvosi ellátásra, de ebben is vannak kivételek. Ha már megállapodott a biztosítóval a törlesztésről, és rendben teljesíti a feltételeket, vagy ha a biztosító végrehajtó által hajtja be a tartozást, és az adós a végrehajtóval köt egyezséget, majd erről értesíti a biztosítót, akkor minden olyan ellátásra jogosult, amelyet az adott biztosító finanszíroz. Az is jogosult a teljes ellátásra, aki ellen csődeljárás folyik, akivel szemben elévült a biztosító követelése (ez öt év), vagy akinek a gyógykezelését bíróság rendelte el.

Annak ellenére, hogy ez az egészségügyi ellátását semmilyen módon nem befolyásolja, mindenki jogosult tudni, fizeti-e a munkáltatója az egészségbiztosítását. Elég, ha a biztosítótól elkéri a számlaegyenlegét, amely minden befizetést és költségtérítést tartalmaz, ezt vagy postán küldik el önnek, vagy személyesen veheti át.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 43. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
karácsonyfa

Idén nem éri meg az utolsó pillanatra hagyni a karácsonyfa vásárlását

Szűts Zoltán

Mire jó a digitális pedagógia?

Párkányban is meggyújtották az első adventi gyertyát

Párkányban is meggyújtották az első adventi gyertyát

e-shop

Egyre többen vásárolnak online

samorin

II. fociliga: Polievka főzte a feketelevest Somorján

Romain Grosjean

Bahreini Nagydíj – Hamilton nyert, Grosjean rémes balesetet szenvedett

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.