A függetlenség anatómiája, avagy miért nem kértek olyan sokan a pártjelöltségből

Választások polgármesterek

Úgy tűnik, a regionális közéleti szereplők jelentős részének és a választóknak is elegük van a pártpolitikából, és minél kisebb település, annál inkább számít a személyes kapcsolat, a múltbéli teljesítmény, vagy akár a rokoni, baráti kör nagysága. Ez fokozottan érvényes a magyar ajkú településekre, ahol a választó mindenkit ismer, és nem kampányfogások alapján dönt.

Jobb példa erre nem is kell Komáromnál, ahol a Szövetség az utóbbi évek legköltségesebb és legrámenősebb kampányát folytatta az idei önkormányzati választáson. Jelöltjük, Bauer Ildikó így is csak 1031 voksot szerzett. A komáromi jelenség országosan is egyedülálló, hiszen a városban 2010 óta nem tudott győzni pártjelölt. 2010-ben az MKP és a Híd csatározásából (Bastrnák Tibor kontra Stubendek László) nevető harmadikként a független Anton Marek került ki győztesen, 2014-ben az MKP és a Híd közös jelöltje, Czíria Attila is lényegesen alulmaradt az akkor függetlenként indult Stubendek Lászlóval szemben. 2018-ban pedig a független Keszegh Béla (előtte Stubendek László csapatában alpolgármester) toronymagasan legyőzte az MKP-s Knirs Imrét és a Híd jelöltjét, Héder Ágnest is.

Idén a Szövetség valóban mindent bevetett, Bauer Ildikó kampánya költségesebb és látványosabb talán nem is lehetett volna. A komáromiak azonban olyannyira nem díjazták, hogy a közösségi oldalakon, szöveges üzenetekben és kéretlen telefonhívásokban is folyamatosan Bauer Ildikóval szembesültek, hogy még a városi képviselő-testületbe sem szavazták be. A helyzet kettősségét mutatja, hogy az idei összevont önkormányzati választások megyei részében Bauer Ildikó kimondottan sikeresen szerepelt, hiszen 11 718 szavazatával a harmadik legerősebb magyar jelöltként (Andruskó Imre és Viola Miklós szereztek csak nála többet) került a Nyitra megyei Szövetség-frakcióba.

A kevesebb több lett volna?

Keszegh Béla jóval szerényebb kampány ellenére (vagy talán épp azért) elsöprő győzelmet aratott: míg 2018-ban 4819, most 7121 szavazatot kapott.

„Mennyiségében és minőségében is szokatlan volt ez az intenzív kampány a komáromiak számára, sokakban ezért inkább ellenérzést váltott ki. A választók a megalapozatlan vádakat is össze tudták vetni a valósággal, látták, mit értünk el az elmúlt négy év alatt, és azt is látták, hogy ezekben az ínséges időkben nem költünk kampányra többet, mint amennyit feltétlenül szükséges. Saját csapattal dolgoztam, személyesen ragasztottuk ki a plakátokat, magunk hordtuk ki a postaládákba a röplapokat, nem voltak szponzoraink” – magyarázta kérdésünkre Keszegh.

A komáromi helyhatósági választások tanulságát a Szövetségen belül kell majd levonniuk az érintetteknek és illetékeseknek, de az a kívülálló számára is nyilvánvaló, hogy nem feltétlenül a legtöbb a legjobb, és csak marketinggel nem lehet választást nyerni, korlátlan pénzforrásokkal és profi szakemberekkel sem. „A hatalmas büdzséből annyit tudtak kihozni, hogy a polgármester-jelölt jóval a várakozáson aluli szavazatot kapott, és a képviselő-testületbe is csak a Szövetség három jelöltje jutott be” – mutat rá Keszeg Béla. Azt azért szerinte nem lehetett előre tudni, hogy a járvány és a gazdasági helyzet miatt frusztrált polgárok mennyire lesznek hajlamosak a protestszavazatokra. „Ezért tudatosan sem akartunk negatív üzeneteket közvetíteni, nem támadtuk az ellenfeleket, még a nyilvánvaló hazugságokra sem reagáltunk élesen. Nem arra koncentráltunk, hogy valakit legyőzzünk, hanem arra, hogy összegezzük, mit értünk el az utóbbi négy évben, és megfogalmazzunk a komáromiak számára egy teljesíthető programot a következő időszakra.”

Komárom 12 éve pártmentes

Ez a higgadt hangnem a jelek szerint meggyőzőbb volt, mert a komáromi képviselő-testületbe tizenkilencen jutottak be a Keszegh Béla mögött felsorakozott csapatból. A huszonöt képviselő közül huszonkettő független, ennyire „pártmentes” önkormányzat kevés van az országban. Annak, hogy a városért tenni akarók közül sokan nem kívánták a Szövetséggel összekötni a nevüket, a helyi MKP-alapszervezet hosszú agóniája, feloszlatása, és az MKP–Híd-rivalizálás lehetett az oka, de a város függetlenségének titka már a múltban keresendő. 2010-ben nagy valószínűséggel sokan Bastrnák Tibor ellen szavaztak Anton Marekre, és még 2014-ben, amikor Stubendek László nyert függetlenként, is érzékelhető volt, hogy sem a helyi MKP-ból, sem a Hídból nem kérnek a helyiek. A pártjelölteknek azóta sem sikerült bevenniük a várost, sőt a Szövetségnek az sem sikerült, hogy a sikeres és esélyes polgármestert, Keszegh Bélát meggyőzze, pártjelöltként induljon.

„Számukra ez presztízskérdés volt, én viszont nem akartam feladni a függetlenségemet. Furcsának tartottam, hogy így nem támogattak, hiszen Érsekújvárban újraválasztott Klein Ottokár továbbra is függetlenként, de a Szövetség támogatásával indult. Pártszempontból nyilván a saját érdekeiket tartották szem előtt, de nekem a város fontosabb volt. Nem akartam a közszereplői identitásomat feladni, számomra ez hitelesség kérdése. Eleve nem is tartottam jó alapnak, hogy olyan személyek jöttek tárgyalni velem, akik az elmúlt két évben három pártkönyvet váltottak, és meg akarták mondani, mi hogyan legyen. Miután nemet mondtam, saját jelöltet indítottak és olyan intenzív kampányba kezdtek ellenem, hogy az a Szövetség egyes tagjaiban is ellenérzéseket váltott ki.”

Csak közjáték volt a kampány

A választási fiaskó ellenére a Szövetség nyilván nem mondhat le Komáromról, az országos parlamenti választáson a helyiek szavazataira is szüksége lesz. „Az, hogy hogyan fognak Komáromhoz viszonyulni, az elkövetkező hetekben kiderül, mindenesetre mi nem sértődtünk meg és nem duzzogunk, a három bekerült képviselőt bevontuk az önkormányzati munkába, számolunk velük. Ez eddig is így volt, ezután is így lesz, a kampány ebből a szempontból inkább csak bizonyos személyekhez köthető közjáték volt. Országos szinten biztosan nem vagyok konkurencia számukra, mert nincsenek parlamenti, sem megyei képviselői ambícióim, sőt úgy vélem, egy polgármesternek nem is lenne szabad az országos választáson indulnia, mert van otthon elég dolga. Olyan hatalmas bizalmat kaptam 74,74%-kal, hogy nem is volna tisztességes, ha nem szentelném minden energiámat Komáromnak” – teszi hozzá Keszegh Béla.

A kisvárosi választások vitathatatlan bája, hogy az emberek személyesen is ismerik a jelölteket, tudják, kinek milyen gazdasági érdekeltségei vannak, eddig mit tett a városért, hányszor váltott pártot és köpönyeget, de sokszor akár azon is múlhat az eredmény, kinek milyen nagy a rokonsága, baráti köre. Vagy csak épp megunják az előző polgármestert, képviselőket, és abban bíznak, az újak majd jobban gazdálkodnak, többet tesznek értük.

Halász Béla revansa

Ez történhetett Gútán is, ahol nem kis meglepetésre Halász Béla győzött. Tizenhat év és négy magabiztos győzelem után Horváth Árpád tűnt esélyesebbnek, de Halász Béla (aki 2016-ban az MKP választási stratégiájával ellentétben óriásplakáton hirdette, hogy ő ki meri mondani az autonómia szót, majd ezt követően a párt a lista 150. helyére sorolta), most függetlenként vett revansot. Végig szoros versenyben volt Horváth Árpáddal, végül 111 szavazattal kapott többet.

Lapunknak azt mondta, a sikerét annak tulajdonítja, hogy a gútaiaknak elegük van a magyar pártok viszályaiból, és azt is értékelték, amit civilként tett a városért. „A Covid-járvány alatt maszkokat varrtunk, mindig minden helyi kezdeményezésben részt vettem. Most pedig sikerült egy jó csapatot összehoznom, és a hatásos kampánynak köszönhetően meg tudtuk szólítani a polgárokat.”

A tizenhét tagú képviselő-testületben azonban nem szereztek többséget a Halász Bélához kötődő Gútaiak Gútáért csapat tagjai – mindössze négytagú a frakciójuk. A Szövetségből heten kerültek be, a Közösen Gútáért csoport ugyancsak négytagú, két képviselő pedig független. Ilyen erőviszonyok mellett Halász Bélának nem lesz egyszerű dolga, de bizakodó. „Az alakuló ülés nagyon konstruktív hangulatban zajlott, és én hiszem, hogy a továbbiakban is mindenki Gútáért akar majd dolgozni” – mondja. A városi hivatal élére az új polgármester mégsem helybelit nevezett ki, hanem a szomszédos Imelyből kérte fel Beke László nyugalmazott rendőrt, aki annak idején Gútán is teljesített szolgálatot. Az alpolgármester a Közösen Gútáért frakció vezetője, Kárpáty Ernő lett, Halász Béla azt reméli, hogy „igazi szövetségben, partneri együttműködésben” tud majd vele dolgozni. Tény azonban, hogy még ha a Közösen Gútáért csapattal is csak nyolc képviselőre számíthat, a Szövetség frakcióját és a függetleneket alkalomról alkalomra meg kell majd győznie. Ez a mostani válságos időkben tapasztalt városvezető számára sem lenne könnyű feladat, főleg úgy, hogy a város költségvetése igencsak szűkös.

Lojkovič nem adja fel

Ugyancsak függetlenkét indult Nagymegyer új polgármestere, Soóky Marián, aki egyébként tapasztalt pártpolitikus: az előző választási időszakban Nagyszombat megye képviselője volt az MKP színeiben. Kérdésünkre, most támogatta-e őt a Szövetség, azt válaszolta, hogy azok a kollégák, akikkel évekig együtt dolgozott a megyei önkormányzatban, szóban támogatták. „Velük továbbra is kiváló a munkakapcsolatom” – mondta Soóky, aki remélhetőleg a képviselőkkel is jobb viszonyban lesz, mint elődje. Holényi Gergő (szintén függetlenként) folyamatos konfliktusban volt a városatyákkal, választási időszakát sorozatos feljelentések és perek jellemezték. Ezt a város lakosai is megelégelhették, mert Holényi a hat polgármesterjelölt közül a negyedik helyen végzett, 614 szavazattal. Soóky Marián magasan verte a mezőnyt, az összes szavazat 35,5%-ával, 1212 vokssal győzött.

Nem kis meglepetésre a második helyen az a Samuel Lojkovič végzett, aki 1990-től 2007-ig vezette a várost. 2005-ben kenőpénz elfogadásával vádolták meg és a speciális bíróság 32 hónap szabadságvesztésre ítélte, de még a büntetés letöltése előtt 2006-ban újra indult a polgármesteri posztért, és meg is választották. 2007-ben jogerőre lépett az ügyében hozott ítélet, ezért le kellett mondania, de miután letöltötte a büntetését, 2010-ben újra indult. Ekkor még csak harmadik lett, de 2014-ben ismét győzött és hatodszor is beült a polgármesteri székbe. A 2018-as önkormányzati választás lényegében csak Lojkovič leváltásáról szólt, ami sikerült is, de az idei kampányban újra visszatért, és sokan szavaztak neki bizalmat. Ez is mutatja, hogy egy-egy településen különféle indítékok és erővonalak mentén választanak vezetőt és képviselőket a polgárok, sőt képesek újraválasztani azt is, akiből egyszer már elegük lett

Érdekes

Mindenki másképp független

A független sem mindenhol ugyanazt jelenti, valaki taktikai okokból nem akar pártjelölt lenni, más ezt elvi kérdésként kezeli, de olyan is akad, aki csalódott a pártpolitizálásban. Nagymegyeren a tizenhárom tagú képviselő-testületben is mindenki független, ehhez is közük van a helyi pártharcoknak. A városban a Szövetség helyi szervezete sem tudott megalakulni, az MKP-sok ugyanis képtelenek voltak egy asztalhoz ülni a helyi Összefogás-platform alapítóival, mert azok 2018-ban Lojkovičot támogatták. Soóky Marián úgy véli, a városvezetést külön kell választani a nagypolitikától, mert itt elsősorban személyekre és nem pártokra szavaznak a választók. „Ezek azok a még belátható dimenziók, ahol az emberek személyes tapasztalatok, találkozók, konkrét élmények alapján döntenek. A pártok támogatása ezen a szinten másodlagos.”

Az idei önkormányzati választások mégis azt is megmutatták, hogy a magyar pártok közötti konfliktusok nagyon sok településünkön megmérgezték a személyes viszonyokat, és ezeket a Szövetség sem tudta még feledtetni. Kíváncsian várjuk, hogyan fog a párt az elkövetkező időszakban viszonyulni a magyar települések független vezetőihez, és milyen következtetéseket von le a saját jelöltjei kudarcából. Mert ezen múlhat az is, hogyan fog szerepelni a következő parlamenti választáson.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/49. számában jelent meg

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacen

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?