Ajánló

Téma a VASÁRNAPBAN: Népszámlálás, gondolkozzunk közösségben!

Harminc éve nemzeti sorstragédiaként élünk meg minden népszámlálást, mert eddig minden alkalommal 50 ezerrel, vagy annál is többel csökkent a szlovákiai magyarok száma.
Vasárnap

2021. február 22. 09:50

téma

Az idei népszámlálás már elindult, most először van a magukat már inkább szlováknak valló, de magyar származású személyeknek, a magyar közegbe beilleszkedett szlovákoknak és a többségi közösségben élő romáknak is lehetőségük arra, hogy második kötődésként is megjelöljenek egy nemzetiséget. Ennek előnyeiről és kockázatairól Mrva Marianna szociológust, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársát kérdeztük.

Egyesek szerint megtévesztő és felesleges, hogy a népszámlálási íveken két nemzetiséget is megjelölhetünk, mit gondol erről a szociológus? Jellemzően kik lehetnek azok, akiknek a második kérdés szól? Aggodalomra adhat okot, hogy a statisztikai hivatal még mindig nem tette közzé a válaszok kiértékelésének módszertanát? A népszámlás az egyetlen alkalom arra, hogy kiderüljön, milyen nemzetiséghez és vallási felekezethez tartozónak vallják magukat az emberek. Szlovákiában is az a tendencia, hogy ez egyre kevésbé fontos? Mennyiben befolyásolhatja a magyarokat a politikai megosztottság, az, hogy a magyar pártok ebben a kérdésben sem értettek egyet? Miért kell mégis kitölteni a kérdőívet?

Vrabec Mária interjújában ezekre a kérdésekre is választ kapnak a már megvásárolható Vasárnapban.

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Igor Matovič

Akár kormányválságot is okozhat a Szputnyik V

Marek Krajčí
Frissítve

Hétfőtől változik az oltási stratégia, harmincra nő a feketével jelölt járások száma

Igor Matovič Zuzana Čaputová
Frissítve

Čaputová: A Szputnyik alkalmazása nem a bátorság megnyilvánulása

neszm

Fókuszban a világ legnépszerűbb hegyei: nehézség és reklámérték Neszmélyi Emil szemével

Ipoly-híd: a járvány is fékezheti a munkát

Ipoly-híd: a járvány is fékezheti a munkát

Mars

VIDEÓ: Több mint kilencezer szlovákiai neve került a Marsra

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.