Téma a VASÁRNAPBAN: Létrejött a magyar Szövetség

Vasárnap

Ezt is megéltük, tizenkét év megosztottság után újra van egységes magyar párt Szlovákiában. Hogy a megalakulását mégsem kísérte örömujjongás és tűzijáték, az nyilván annak köszönhető, hogy nem belső meggyőződésből, hanem külső kényszer hatására, és ugyancsak kínkeservesen jött létre.

Arról, hogy újra egységes magyar képviselet kellene, másfél éve folytak komoly tárgyalások – azelőtt is volt ugyan szó róla, de amíg a Híd erősnek érezte magát a kormányban, az MKP pedig az önkormányzatokban, senki sem gondolta igazán komolyan. A kényszer azonban nagy úr, miután a 2020 februárjában tartott parlamenti választásokon a Híd a Smerrel kötött alkuk áldozata lett, az MKP-n pedig a Fidesz támogatása sem segített, mindkét tábor arra a következtetésre jutott, hogy ideje feledni a múltat, és újra együtt próbálkozni.

 

Miért volt olyan nehéz a közeledés? Miért nem könnyítette meg az összefogást az Összefogás mozgalom sem? Hogy látják a választók, miért került sor végül most a megegyezésre? Milyen nyitott, megválaszolatlan kérdések lengik körül egyelőre a Szövetséget? Mi derült ki egyelőre a programjából? Kik vezetik a Szövetséget? Milyen platformok alakultak a közös pártban?

Vrabec Mária ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszeget összefoglalójában, mely elolvasható a már megvásárolható Vasárnapban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?