Téma a VASÁRNAPBAN: Jó szomszédok egymás között

Vasárnap

Sok éve hallgatjuk már, hogy a szlovák–magyar kapcsolatok soha nem voltak olyan jók, mint most, és régtől tudjuk azt is, hogy a jószomszédi viszony ára mifelénk a kényes témákról való hallgatás.

Ezt az állóvizet kavarta most fel Ivan Korčok szlovák külügyminiszter, amikor magyar kollégájától számonkérte Magyarország szlovákiai beruházásait és aktivitásait. Történt mindez október 5-n Pozsonyban, a két külügyminiszter hivatalos találkozóján. Szijjártó Péter a sajtótájékoztatón Korčok szavaira nem reagált érdemben, mindebből pedig arra következtethetünk, hogy a magyar politikusok ezután sem fogják jelenteni a pozsonyi külügynek, mikor, milyen rendezvényre ruccannak át Szlovákiába, és a magyar kormány arra sem fog engedélyt kérni, hogy itteni szervezeteket támogasson vagy ingatlanokat vásároljon – amíg ezt megteheti.

 

Mire következtethetünk a két külügyminiszter találkozójából? Várható-e szlovák földtörvény? Mennyire átlátható a magyarországi beruházási és támogatási rendszer? Kinek jár magyarországi támogatás? Kinek a felelőssége a műemlékek felújítása? Közösségépítés vagy megosztás? Szükséges-e országok közötti egyeztetés anyagi támogatásokat megelőzően? Térhódítás vagy értékmentés? Mi a jó szomszédi viszony titka?

Vrabec Mária írásából minderre választ kaphatunk, a már megvásárolható Vasárnapban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?