Téma a VASÁRNAPBAN: Börtöntársak

téma

A jelenlegi szlovák kormányról sok rosszat el lehet mondani, de az vitathatatlan, hogy könyörtelenül lecsapott a korrupt bírákra, ügyészekre, rendőrökre és a velük szövetkező nagyvállalkozókra.

Egyre több, Smerhez köthető egykori vezetőt ültetnek le, ez pedig rettenetes látlelet is arról, milyen viszonyok uralkodtak itt az elmúlt tizenöt évben.

Vihar után jött a Forgószél, őt követték Isten malmai, majd a Tisztítótűz. Ez nem valamiféle patetikus bevezető, hanem a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) hangzatos nevű akciói, amelyek során letartóztatták azokat a személyeket, akik az elmúlt évtizedben Szlovákiában érinthetetlenek voltak. Tényleg döbbenetes volt, ahogy bilincsben vezették el a volt országos rendőrfőkapitányt, a speciális ügyészt, vagy az ország legbefolyásosabb vállalkozóját, Norbert Bödört. Bízzunk benne, hogy az egész letartóztatási hullám nem egy teátrális, rosszul előkészített akció, és nem az lesz a vége, hogy a gyanúsítottakat sorban kiengedik, aztán még ők fogják kártérítésért perelni az államot. Nem mintha bárki elhihetné, hogy ártatlanok, csak előfordulhat, hogy nem lesz ellenük elég bizonyíték, vagy az ügyvédjük rafináltabb lesz, mint a vádat emelő ügyész.

 

Vrabec Mária összegyűjtötte az ez ideig ismert információkat január 16-ától, amikor a nagytakarítás elkezdődött Dobroslav Trnka volt főügyész letartóztatásával; leírta, kit vittek el márciusban, amikor kitört a Vihar; ki Kajetán Kičura, és mit találtak áprilisban a páncélszekrényében; kiket vettek őrizetbe a Marhatenyésztő fedőnevű akció keretében; júniusban a rendőrök a saját házuk táján kezdtek söprögetni; mit hozott szeptemberben a Pelyva nevű akció; kit csípett nyakon a Forgószél; miért fognak tanulni az iskolások 2020. november 5-ről; mivel gyanúsítják a volt rendőrfőnököt, Gašpart és társait; mi folyt Bödör pincéjében; kik alkották a titkos szobák társaságát...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?