Közülünk valók a VASÁRNAPBAN: A filmrendezőtanonc, Varga Gábor

Vasárnap

A rimaszombati Varga Gábor fejében egészen gyerekkora óta ott motoszkált, hogy filmkészítéssel szeretne foglalkozni. Valahogy mindig ez volt az egyedüli elképzelése a jövőjét illetően, nem volt B terve. Most Budapesten, a Freeszfe-n, a még autonóm Színház- és Filmművészeti Egyetemből kivált 6×6-os évfolyamban tanul filmrendezőként.

Csendes környék című filmje díjazott lett a 9. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon, és jelenleg is számos projekten dolgozik. Másodszor vették fel az SZFE-re, ami után egy fél éve valódi rózsaszín ködben telt, majd jött a Covid és az egész magyar állam kontra SZFE-ügy. Ott volt az egyetemfoglaláson. Diplomát a bécsi filmes egyetemről kap majd. Jelenleg négy projekten dolgozik egyszerre, és még a saját oktatásának szervezését is oldania kell.

Hogyan került az életébe a filmezés? Mikor ébredt rá, hogy ezzel szeretne foglalkozni?  Hogyan lépett rá a filmes szakma újtára? Milyen most SZFE-s diáknak lenni? Mennyire érezni a politikai nyomást? Milyen volt az egyetemfoglalást megélni belülről? Honnan tud inspirációt, motivációt nyerni? Melyik a kedvenc szakasza a filmkészítés során? Milyen érzés volt, amikor megtudta, hogy filmje díjazott lett? Melyik tematika áll hozzá közel? Ha a saját életéről kéne filmet rendeznie, milyen színek dominálnának benne, és mi lenne a főcímdala?

A legújabb, már kapható Vasárnapban például ilyen kérdésekre is választ kaphatunk Szászi Fanni interjújából.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?