Kép A szerző archívumából
Törőcsik meghalt, s egy kicsit vele haltunk mi is. Csillag volt, nekünk ragyogott. Az utolsó magyar futballzseni. Ha hozzá került a labda, felmorajlott a tribün. Lehetett tudni, hogy kitalál valamit. Színezni fogja. Bedob egy cselt. Kettőt. Hármat. A közönség tombolt ilyenkor. Táncolj, Törő! És Törő táncolt.
Könnyedén, laza eleganciával. Előre, hátra, védőről védőre. Játszotta a futballt. Egressy Zoltán könyve ezekkel a szavakkal végződik: „…kilencesben Törőcsik András, a világ legjobb játékosa”. Az volt. Pontosabban: lehetett volna. Mert valahol – félúton a világhírnév felé – kisiklott. Soha nem tudjuk meg, hová juthatott volna el. Így is szimbólum marad. Nem sírunk, de majdnem.
Mit nyilatkozott róla az 1978-as világbajnokság előtt Enzo Bearzot, az olasz válogatott szövetségi kapitánya? Mi történt akkor Argentínában? Miért nem vette védelmébe őt a játékvezető? Mit mond erről a meccsről Lakat T. Károly sportújságíró? És mit írt róla Brian Glainville, az egyik legtekintélyesebb brit futballszakíró? Mit tett a világbajnokság után Kutas István, az MLSZ akkori elnöke? Mi történt a balul sikerült világbajnokság után, amikor kapott még egy esélyt a sorstól, és 1979-ben meghívták a világválogatottba, ahol egy csapatban játszhatott volna a kor legjobbjaival? Miért nem lett ebből sem semmi? Mit válaszolt Törőcsik egy riportfilmben arra a kérdésre, hogy miért iszik? És mit arra, hogy mit csinálna másként, ha visszamehetne az időben?
Gazdag József összefoglalóját teljes terjedelmében elolvashatják a már megvásárolható Vasárnapban!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.