Ami foglalkoztat a VASÁRNAPBAN: Utazás a korona idején. Menjünk, maradjunk?

Vasárnap

Nem is olyan rég szabadon ücsörögtünk, vagy akár aludtunk tranzitvárókban a világ repülőterein, de e pillanatban azt is nehéz elképzelni, hogy maszk és kesztyű nélkül a sarki boltba elmenjünk egy vekni kenyérért.

A koronavírus valójában nemcsak az emberek immunrendszerét tette próbára, hanem azt a globális rendszert is, amelyben élünk.

Jött a tél és vele együtt a szigorítások, az adatok alapján a fertőzöttek száma azonban a tavalyi többszöröse. E cikk írásának idején is naponta új fertőzési csúcsok dőlnek meg. Vannak, akik aggályosnak és nem kevésbé meggondolatlannak tartják, hogy a jelenlegi helyzetben, a koronavírus terjedését csökkentő szabályok mellett is, emberek ezrei pakolják színültig bőröndjeiket, hogy aztán repülőre szálljanak, és valamely egzotikus célpont fehér homokos partszakaszain pihenjék ki az egész éves fáradalmakat. Az éremnek azonban rendszerint két oldala van, és mint azt újabban országunk nagyra becsült vezetői is bizonyították, ijesztgetni meglehetősen kontraproduktív dolog is lehet. Megvizsgáltuk hát az aktuális trendeket, hogy képet kapjunk arról, milyen hatást gyakorolt az eddigi időszak az utazási kedvre. És hogy vajon melyek azok a nyerő úti célok, ahova biztonságosan utazhatunk.

 

Mi a turizmus tartópillére? Hogyan reagáltak a kialakult helyzetre a légitársaságok? Milyen lesz a jövő utazója? Mire lehet jó a vakcinaútlevél? Hányan indultak eddig egzotikus utazásra Szlovákiából? Hova utazunk majd nyáron? Hova utaztak télen a szlovákiaiak? Mit kell tennie annak, aki külföldről tér haza? Milyen tapasztalatai vannak annak, aki Dubajban járt?

Horváth Bianka riportjában ezekre a kérdésekre is választ kapunk a már megvásárolható Vasárnapban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?