Ami foglalkoztat a VASÁRNAPBAN: Ilyen lesz az európai utazókártya, a vakcinaútlevél

Vasárnap

Még március elején érkezett a hír, hogy közös uniós digitális oltási igazoláson dolgozik az Európai Bizottság.

Több ország minisztere örömmel fogadta a kezdeményezést, a belga külügyminiszter például a közösségi oldalára feltöltött üzenetben örömködött egyet, bár azt finoman jelezte, hogy zavarosnak találja az útlevél kifejezést az igazolás szándékát illetően. És valóban. Március óta nem kevés találgatás, félreértés született a zöld vakcinaútlevélként is emlegetett tanúsítványról. Korábbi információk szerint az EU először a keleti vakcinákra is kiterjesztette volna a rendszert, később azonban már arról lehetett olvasni, hogy az uniós hatóságok által nem engedélyezett oltóanyagokat kizárnák az „össznépi partiról”. Mivel azokra (ahogy fogalmaztak) nem vonatkoznak az uniós felelősségvállalási szabályok és minőségbiztosítási eljárások. Járványpolitika? Ugyan! Brüsszel csak a szokásos formáját hozza.

Végül egy verőfényes szerdai napon előterjesztették a tervezetet. Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy mindenben egyenlő feltételeket biztosítana azok számára, akik az EU által elfogadott oltóanyagot kapták. Az egyes országok által engedélyezett vakcinákkal immunizáltak esetében pedig a tagállamok maguk dönthetnék el, hogy milyen szabályokat alkalmaznak majd. Tehát kaptunk is megnyugtató válaszokat, meg nem is.

 

Mi is az a zöld útlevél? Hogyan működik? Szabadon utazhatunk? Mire kell várni? Hogyan néz ki a jövőben az utazás? Hol lesz érvényes az igazolvány? Milyen oltást fogadnak el egyes országok?

Horváth Bianka összefoglalójában ezekre a kérdésekre is választ kapunk a már megvásárolható Vasárnapban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?