Ajánló

AJÁNLÓ. Nosztalgiamozi a VASÁRNAPBAN: Az Indul a bakterház Bendegúzával, Olvasztó Imrével

Nem jött zavarba senkitől, pedig a magyar színészek krémje vette körül. Gyerek volt még, először állt kamera előtt, fel sem fogta, kikkel játszik.
author
Vasárnap

2022. szeptember 19. 19:43

vasarnap
- Vasárnap

Rideg Sándor regénye alapján forgott a film, az Indul a bakterház, minden idők egyik legcsodásabb magyar filmje. 1980-ban készült a rendező, Mihályfy Sándor édesanyja kérésére, aki sok ezer olvasóval együtt imádta ezt a megragadó történetet. Bendegúz szerepét egy ragyogó tehetségű kiskamasz, Olvasztó Imre kapta.

Háromezer gyerek váltotta egymást a válogatáson. Olvasztó Imre mezítláb lépett be a stúdióba, mint annak idején Soós Imre a főiskolai felvételire. És akárcsak utána, a mezítláb jött kisfiú után is ott maradt a lába nyoma a padlón. Élete első nagy sikerélménye volt, hogy rá osztották Regős Bendegúz szerepét.

 

Miért nem szeretett lovagolni? Miért nem akart belegázolni a mocsaras vízbe? Minek tekintette a forgatást a gyerek Olvasztó Imre? Az Indul a bakterház után miért nem tűnt fel több filmben? Felnőve mivel akarta megkeresni a kenyerét? És mivel kereste? Hogy alakult a családi élete? Miért és hogyan vetett véget mindennek negyvenhat évesen? Hogy emlékszik rá Molnár Piroska? Mit mesél róla Koltai Róbert?

Szabó G. László írása elolvasható a legújabb Vasárnapban!

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Beňová Sylvia, az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) szabályozótanácsának a tagja és Élesztős Pál energetikai szakértő, a Szövetség energiaügyi tanácsadója volt az Új Szó-stúdió vendége. A műsorvezető, Czímer Gábor (Fotó: Somogyi Tibor)

Az energiaválságról beszélgettünk az Új Szó-stúdióban

korčok k

Korčok elutasította az SaS ajánlatát, egyelőre kivonul a politikából

busz k

Ingyenes lesz a városi buszközlekedés Dunaszerdahelyen

szélvihar

Riasztást adtak ki szélvihar miatt hétfőre!

baleset k

TRAGÉDIA: Borzalmas kínok között hagyta meghalni munkatársát egy férfi

atomfegyver k

Az oroszok nem lennének képesek a nukleáris hadviselésre – állítják az amerikai szakértők

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.