A politikusok a fasizmus felett aratott győzelemre emlékeztek

Caputova
Pozsony |

1945. május 8-án ért véget a második világháború Európában, ezt a napot azóta a fasizmus felett aratott győzelem emléknapjaként ünneplik. A 77. évforduló alkalmából a szlovák politikusok is megszólaltak.

Zuzana Čaputová köztársasági elnök először az Erdőbádonyban található csehszlovák katonai emlékművet koszorúzta meg, majd Zólyomba látogatott, ahol az elesett szovjet és román katonák tiszteletére állított emlékművek előtt rótta le kegyeletét. A zólyomi katonai temetőben több mint 17 ezer szovjet és 10 ezer román katona van eltemetve, akik 1944 és 1945 között a Szlovákia felszabadításáért folytatott harcban vesztették életüket.

„Az, hogy a felszabadításunkért küzdő szovjet katonák előtt tisztelgünk, semmiképpen sem tekinthető az ukrajnai háborús konfliktus legitimálásának. Sőt, azt mondanám, ez az összes olyan áldozat elárulása, akik még a valós, nem pedig a vélelmezett fasizmus ellen harcoltak”

– jelentette ki az államfő.

capu

Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök a közösségi oldalán azt írta, le kell vonnunk néhány tanulságot a múltból.

„Maradjunk demokratikus ország, amely szoros kapcsolatokat ápol a szövetségeseivel az EU-ban és az Észak-atlanti Szerződés Szervezetében

üzente a kormányfő.

Megjegyezte, a második világháború megmutatta, milyen végletekig juthat el az emberiség olyan manipulált információk alapján, amelyeket a kórósan gonosz vezetők és az általuk képviselt gyűlölködő ideológiák befolyásolnak.

 

Az évforduló alkalmából Ukrajna megsegítését emelte ki Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter.

„Hadd emlékeztessen a mai nap arra, hogy az Ukrajnának küldött segítségünket komolyan gondoljuk, és mindent megteszünk azért, hogy az oroszországi modern kori Hitlert megállítsuk. Mert ha ezt nem tesszük meg Ukrajnában, semmi sem fogja megakadályozni abban, hogy holnap nálunk is próbálkozzon”

– olvasható a tárcavezető Facebook-oldalán.

 

Ivan Korčok (SaS) külügyminiszter azt mondta, Szlovákia jelenlegi külpolitikai irányultsága is Európa biztonságos és demokratikus mivoltát szolgálja, ahol nincs helye háborúnak.

Peter Pellegrini, az ellenzéki Hlas elnöke szintén fontosnak tartotta kiemelni a szovjet katonai áldozatok előtti tiszteletet.

„Erkölcsi kötelességünk megőrizni és tiszteletben tartani ezt a történelmi örökséget”

– mondta az egykori miniszterelnök.

Robert Fico, a Smer vezetője a pozsonyi Slavín háborús emlékmű előtt mondott beszédet, amelyet szintén a szovjet katonák kegyeletére állítottak.

 

Fico kiemelte, a második világháború idején a felszabadítás keletről érkezett, és ezt nem szabad elfelejteni. A Smer elnöke ez alkalomból is a szlovák kormányt és a köztársasági elnököt bírálta, akik szerinte az Ukrajnának küldött segítséggel Szlovákiát is belerángatják a háborúba.

(nar, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?