A nyitás feltételeire várnak a komáromi VMK-ban

komárom
Komárom |

Az Egressy Béni Városi Művelődési Központban (VMK) még nem tudják, kinyitnak-e a következő hetekben, a márciusi hónapot azonban már teljes gőzzel szeretnék teljesíteni.

Lakatos Róbert, a VMK igazgatója lapunknak elmondta, még várnak a vonatkozó rendeletre, a helyzetet pedig ellentmondásosnak nevezte. Hogy aktivizálják-e magukat már januárban, az teljes egészében a nyitásra vonatkozó kritériumoktól függ, valamint azok gazdasági következményeitől. Ha például valóban beengedhetik a termeikbe az oda beférő nézőközönség felét, úgy nem látja akadályát annak, hogy januárban és februárban újrakezdjék a működést. Emlékeztetett, a jegyeladásokból tudják kifizetni a művészeket, ebből tudnak esetleg valamekkora tartalékot képezni, 100 néző alatt azonban ezt nem tudják megvalósítani.

Mivel azonban egy-két hónappal mindig előre kell terveznünk, ezért igazából a márciusra összpontosítunk, amikorra már elég szép számban leszerveztünk koncerteket, előadásokat“

– hangsúlyozta az igazgató. Március 5-én például egy nagyszabású Presser Gábor-koncertre kerül majd sor a VMK főépületében.

Az elmúlt hónapokban többször elhangzott a komáromi közbeszédben, hogy nincs könnyű gazdasági helyzetben az intézmény. Jelenleg már második hónapja nem képesek bevételeket képezni, ezért az alkalmazottak 80 %-os bérezést kapnak legalább februárig.

„Nem szeretnék azonban senkit sem elbocsájtani. Mindenkire szükségünk van, aki a VMK-ban dolgozik, hogy olyan színvonalon tudjunk tovább működni, amilyenen elkezdtünk a munkát

mondta Lakatos.

Január 22-én a Magyar Kultúra Napját, ha egy mód van rá, mindenképpen meg szeretnék ünnepelni. A tervek szerint a Komáromi Jókai Színházzal közösen szerveznék meg az eseményt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?